IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést. Nagyjából ennyi, ami ma tudható, amit ön idézett, elmondott nekünk. És ennyi információ alapján persze ki-ki furcsa következtetésekre juthat. Meg magunk is megfogalmazhatjuk, ahogy hallottuk öntől is, hogy esetleg más politikai vonatkozásai is lehetnek az ügynek. Én ezt nem tudom megítélni.

A tényhelyzet az, amit az imént föltett kérdésre is válaszoltam, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, a dolgát jól végezve, felderítette ezt a bűncselekmény-sorozatot, ennek a gyanúját megalapozottnak vélve följelentést tett. Mint tudjuk, házkutatás történt a cég telephelyén és magánszemélyeknél, minden elérhető adathordozót a rendőrség lefoglalt, és az egyik legfontosabb mozzanat most következik: a rendelkezésre álló eszközöknek, adatoknak az értékelése és minősítése.

Az is megszokott dolog, hogy egy ügy nyomozása közben, éppen a nyomozás érdekében az illetékes hatóságok - ezek nem mi vagyunk, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda, a rendőrség - nem szoktak menet közben információkat adni. Helyes volt-e, hogy kikerült? Az én megítélésem szerint nem volt helyes, hogy információk kerültek ki, nem is tudom, hogy milyen módon kerültek vagy kerülhettek ki információk az üggyel kapcsolatban. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mondjál le akkor!) A rendőrség dolga mérlegelni, hogy a rendelkezésre álló információk, adatok alapján szükségesnek tartja-e az ügyészséghez továbbítani az ügyet, és majd az ügyészség mérlegeli, hogy szükséges, megalapozott-e vádat emelni, és kik ellen, milyen bűncselekmények gyanúja tekintetében.

Egy ügy legelején járunk. Azt mondom, hogy várjuk meg nyugodtan a fejleményeket, semmi nem sürget bennünket, hogy kapkodjunk. Most a rendőrségen a sor, nyomoznak, dolgoznak. Reméljük, hogy ütemesen fogják a munkájukat végezni.

Forrás: parlament.hu