ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Én örömmel hallottam a Podolák György képviselőtársam bizottsági előterjesztésében történt elmondottakat, hisz a liberalizáció kapcsán nagyon sokat vitatkoztunk a parlamentben, és képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy az MVM szétválasztása, szétszedése nem éppen és nem biztos, hogy szerencsés, hisz valahol az ellátás biztonsága az, ami rettentő fontos, és ezt maga a Versenyhivatal is a maga részéről tulajdonképpen megállapítja, és próbál ebben a tisztánlátás érdekében fogalmazni a képviselők irányában.

Magam is sokat foglalkoztam a parlamenti viták során a banki, pénzügyi és talán az uzsorakérdéssel, ami a mai viszonyok között az állampolgárok kedélyét is nagymértékben lerontja, hisz nemcsak magánszemélyek, hanem bankok esetében is előfordulnak olyan magas THM-értékek - 250-400 százalékos -, amely tényleg, valóban nemcsak a magánszemélyi uzsorakamatot, hanem a legálisan működő banki szektornak, pénzügyi szektornak a működését is megkérdőjelezik, kérdésessé teszi, hogy tisztességesen viselkedik-e az állampolgárokkal.

Az akkori vitában elmondtam, és talán visszaemlékeznek önök is arra, hogy az államtitkár úrnak az volt erre a válasza, hogy a kormánynak nincs lehetősége olyan jogszabályokat alkotni, amelyek a pénzügyi szektort sokkal súlyosabban és sokkal szigorúbban próbálják ellenőrizni, sőt mi több, a lehetőségeit is korlátozni. Nagyon örülök annak, hogy svéd parlamenti képviselők is itt vannak, mert Svédországban sem engedik azt meg, hogy a nemzeti bank által meghatározott kamat, mondjuk, tízszeresét vagy hússzorosát próbálják meg érvényesíteni a hitelfelvevők irányában. Ezt szerettem volna hangsúlyozni.

Ahogy Podolák képviselőtársam fogalmazott, az ellátás biztonsága: beszélünk a liberalizációról, és államtitkár úr is úgy fogalmazott, hogy az uniós elvárásoknak kell megfelelnünk. Az uniós törvények általában úgy szólnak, hogy egyfajta ajánlást tesznek a nemzeti kormányok számára, a parlamentek számára, majd utána a nemzeti kormányoknak van lehetőségük olyan jogszabályokat érvényesíteni, amelyek az adott helyzetben, adott szituációban az állampolgárok ellátásbiztonságát maximálisan garantálják. Tehát ez nem sérti az európai jogalkotást, nem sérti az európai törvényeket, és nem sérti a versenyszellemet sem, hisz itt a privatizációról is beszéltünk nagyon sokat az elmúlt időszakban - ilyen a víz kérdése, akár a szolgáltatás területén történő privatizáció kérdésénél -, és itt merül fel az, hogy mennyire akarja a nemzeti érdeket érvényesíteni a saját állampolgárainak ellátási biztonsága érdekében.

Nagyon sok állampolgár egyébként felvetette a versenyszellem jelenlegi visszásságai között például a rendelkezésre állás díját, a készenléti díjat. Ha egyszer liberalizálunk, versenyszellemet érvényesítünk, akkor mi az a fogódzó, ami gátat szab, mondjuk, a készenléti díjak hihetetlen mértékű megemelkedésének vagy pedig adott esetben a rendelkezésre állási díjak megemelkedésének, mert ez lehet, hogy pontosan ellentétes az ellátás biztonságával.

Itt szeretnék még egy dolgot kiemelni a Versenyhivatal számára, hisz most készül, a parlament előtt van megfogalmazás alatt a közbeszerzési törvény kérdése. Vannak területek, ahol puhít maga a közbeszerzési törvény, vannak területek, ahol szigorít. A tegnap esti, éjszakai vitában is előfordult a PPP-programokkal kapcsolatos hosszú távú állami garanciáknak és lekötéseknek a kérdése, ahol az útépítéseknél nemhogy tíz évre emelnénk a garanciális időszakot, hanem lecsökkentettük öt évre.

Tehát pontosan saját magunkat hozzuk abba a helyzetbe, hogy olyan vállalkozási mentalitás tudjon kialakulni, hogy talán majd öt évet kibír az az út, hisz itt érveltek MSZP-s képviselők is, hogy mondjuk, egy 30-40 kilométeres autópályarésznél vagy egy gyorsforgalmi útnál vagy egy útfelújításnál még nem értek a végére, de már vissza kell menni az elejére, közben a garanciális idő meg letelt. Tehát a Versenyhivatalt is olyan helyzetbe hozzuk, hogy pontosan az általunk alkotott jogszabályok miatt sem tudják a korrekt és megfelelő lépéseket megtenni a gazdasági társaságokkal szemben.

A közbeszerzési törvény alapján talán sokkal többet kellene vizsgálni az önkormányzatokat is, hisz ugye lehetővé teszi maga a törvény, hogy meghívásos pályáztatást lehessen kiírni az önkormányzatoknak, tehát ezt a garanciát tulajdonképpen adja és biztosítja az önkormányzatok számára. Csak itt jön be a visszásság, mert ha államérdekből, vagy mondjuk, Magyarországon csak két cég működik abban a technológiában vagy adott esetben abban a tevékenységben, akkor értem azt, hogy miért kell meghívásost csinálni, de amikor egy önkormányzatnál csinálnak egy meghívásos pályáztatást, akkor felmerül a gyanú abban a pillanatban, hogy nem valamilyen érdekszférát próbál-e meg az a meghívásos pályáztatás kiszolgálni.

Sok esetben felmerül az a kérdés is, erre tudnék számos példát mondani, amikor az önkormányzat előre megállapodik azzal a vállalkozóval vagy azzal a beruházóval, aki már kiszemelte saját magának azt a területet, ahova majd építeni akar. Ez lehet az önkormányzat által biztosított természetvédelmi terület is, de még ezt is feláldozza az önkormányzat, mert nincs pénze, nincs forrása. És talán itt kellene a Versenyhivatalnak is sokkal erőteljesebben vizsgálatokat végezni. Az utóbbi időben rengeteg olyan önkormányzati cég alakult, amelyeket tudatosan hoztak létre, hogy majd az önkormányzat azzal végezteti a tevékenységet. Itt fölmerül a kérdés, hogy valóban a versenyszellemnek felel-e meg egyáltalán, vagy sem.

Annak ellenére, hogy mind az öt parlamenti párt a gazdasági bizottságban egyöntetű állásfoglalást alakított ki a Gazdasági Versenyhivatal beszámolójával kapcsolatban, én is maximálisan egyetértek, csak itt felmerült a kérdés képviselőtársam részéről, hogy megvan-e a kapacitás ahhoz, hogy tovább tudjanak ellenőrizni, sokkal szélesebb kört érintsenek, sokkal határozottabban, gyorsabban tudják adott esetben a gazdasági visszaéléseket nyakon csípni, fülön csípni.

Amit képviselőtársam is mondott, a korrupció Magyarországon nemhogy csökkent volna, hanem emelkedett, sőt mi több, a politika színterére is föllépett maga a korrupció, hisz azt hiszem, volt egy közös külügyi, európai ügyek bizottságának ülése, ahol ezek a kérdések is kőkeményen fölmerültek. Pontosan próbálok rávilágítani arra, hogy a közbeszerzési törvény vitájában is úgy fogalmaztunk, hogy ne kapkodjuk el. Próbáljuk meg az összes negatív példát felsorakoztatni a Versenyhivatal szakembereivel közösen vagy a társadalmi érdekképviseletek szakembereivel közösen, hogy egy olyan közbeszerzési törvény tudjon kialakulni, amely mindenki számára olyan fogódzót ad, hogy nincsenek kivételek. Mert ma egyre többet lehet hallani, és egyre többen használják azt a mondást, hogy a kivétel erősíti a szabályt, és azért a versenyszférában, a gazdasági élet szereplői között, ott, ahol már kivételeznek, ott már, azt hiszem, a korrupció melegágya is megteremtődik.

Milliárdok folynak el! Milliárdok folynak el, és erre igenis a szervezetet meg kell erősíteni, ha kell, akkor többletlétszámot kell biztosítani, és a törvényeinket is úgy kellene megalkotni, hogy valóban azok szolgálják, és alárendeltjei legyenek annak, amit sajnos az utóbbi időben egyre többször használunk, és megerősítenek, hogy a korrupció melegágya sajnos Magyarországon is fellelhető. Ez akár az önkormányzatok területén, akár pedig különböző uniós források felhasználása területén is igaz, mert az uniós források sem mentesek ettől.

Én kérem Podolák urat, és szeretném megerősíteni, mi sem vagyunk hívei annak, hogy a magyar energiarendszer irányításközpontját megpróbálják szétszedni, mert nem vezet célra. Ma Magyarország energiafüggő, ma Magyarország importenergiára szorul óriási mértékben, és én nem szeretném javasolni képviselőtársamnak, hogy most kapkodjunk, amíg az Európai Unió egységes energiapolitikája ki nem alakul, hisz Barroso elnök úr is tegnap pontosan ebben fejtette ki a véleményét, hogy szükség van egy egységes, közös európai energiapolitikára, a függőségek csökkentésére, a befolyások csökkentésére.

(13.20)

Én is azt szeretném javasolni, amit Podolák képviselőtársam is mondott, nem szerencsés a mai viszonyok között, amikor az importenergia-szükségletünk olyan óriási mértékű, az energiafüggőségünk akár 90 százalékos is, ebben az esetben tovább nehezíteni a szervezeteink működését, hogy az az ellátásbiztonság, amit ön is fogalmazott, adott esetben csorbuljon. Tehát nem szerencsés. Ezzel szeretném megerősíteni még egyszer.

Én is köszönöm az elnök úrék tevékenységét. Ha szükséges, mindenképpen jelezzék a parlamenti pártoknak, hogy ha létszám- és forrásbővítésre van szükség, akkor nekünk kötelességünk és dolgunk, hogy az önök rendelkezésére kerüljön akár a forrás, akár a létszám, hogy valóban azt a megítélést, amelyben jelen pillanatban Magyarország van, minél gyorsabban és minél előbb le tudjuk, nem azt mondom, hogy vetkőzni, hanem az önök ellenőrzésével együtt meg tudjuk szüntetni vagy legalábbis csökkenteni tudjuk.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu