BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket feltettem. Én nem az új programra voltam kíváncsi, hanem arra, hogy az alkalmi munkavállalással kapcsolatban mi a tárca álláspontja. Azt azért remélem, ön is úgy gondolja, tarthatatlan az az állapot, hogy ha ebben az országban dolgoznak 3 millió 800 ezren, 3 millió 900 ezren, akkor ezek szerint minden negyedik munkavállaló alkalmi munkából él? Az alkalmi munkavállalás azt jelenti, hogy teljesen bizonytalanná válik a munkavállaló helyzete, mert vagy adódik valamilyen szezonális munka, vagy nem. Az az adat, amit ön kétségbe vont, hogy ez egyáltalán nem biztos, hogy így van, az ezért felelős országos szervezet vezetője nyilatkozta a napokban, ezt az egymillió alkalmi munkavállalót.
Tudja, az lenne jó, ha azzal foglalkoznának, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani, és nem pedig azzal, hogy a békésen szüretelőket hogyan vegzálja a munkaügyi felügyelőség, vizsgáztatva arról, hogy ki mit tud az ott dolgozókról, ki kivel milyen rokoni kapcsolatban áll, illetve ki kivel mikor volt együtt katona.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés