DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Olimpiai teljesítményünkről akkor sem szabad elhamarkodott véleményt mondani, ha amúgy valamennyiünket sürget az idő. Kétségtelen, hogy felfokozott várakozás miatt sokak számára a pekingi üzenet az volt, hogy valami nincs rendben a sport háza táján.

Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, egyetért azzal, hogy az értékelés során mindenkinek elsősorban a maga háza táján kell söpörnie. Én sem szeretnék abba a hibába esni, hogy mondjuk, a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját minősítem. Helyettük ugyanis senki nem értékelheti a magyar csapat szereplését, ezt október 18-án a testület meg is fogja tenni.

A gyakran emlegetett pénzhiányra hivatkozni s az államra mutogatni azonban alaptalan vádaskodás. A valóság, hogy soha még olimpiai felkészülésre akkora állami támogatás nem állt rendelkezésre, mint éppen most. 2008-ban ez az összeg összesen 3 milliárd forint volt; 2004-ben, Athén évében az olimpiai felkészülésre nominálértéken csak 1,9 milliárd forint állt rendelkezésre, a növekedés Athénhez képest még reálértéken is 30 százalékos volt.

Csak példaként említem, hogy az ön által is említetten meglepően szerényen vitézkedő vívószövetség az első félévben 278 millió forint támogatásban részesült, ami több mint duplája az Athén előtti támogatásnak.

Sajnos az is igaz, hogy a sportolók az első négyhavi állami ösztöndíjukat elfogadhatatlan módon csak április végén kapták meg. Ezt követően azonban havonta rendszeresen folyósítottuk az ösztöndíjat.

Mindezek alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy a felkészülésre az anyagi feltételek adottak voltak. Ezt a legilletékesebbek, a sportolók sem vitatták. Az elosztás rendjét, arányait és a támogatásfelhasználás ellenőrzésének módját azonban mindenképpen át kell gondolni.

A másik üzenete Pekingnek, amit ön is említett, hogy kiegyensúlyozottabbá vált a világ élsportja, alapvetően átrendeződtek az erőviszonyok, az olimpia gazdasági nagyhatalmak vetélkedésévé vált.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy a jövőbeli eredményesség érdekében át kell tekintenünk az iskolai testnevelés és az utánpótlás-nevelés rendszerét, a létesítményhasznosítást, valamint a szövetségi és egyesületi finanszírozás rendszerét, de a meggyengült sportdiplomáciánk is alapos korrekcióra szorul. Peking üzenete az is, hogy a sikerek elérésében egyre nagyobb szerepet kap az orvosi és a pszichológusi háttér. Sokakkal, és így önnel együtt is azért küzdök, hogy a Sportkórház elfogadhatatlan helyzetére megnyugtató megoldást találjunk, és egy korszerű sportegészségügyi központ kialakításával segítsük, segíthessük a sportolóink felkészítését.

Tisztelt Országgyűlés! A MOB által kitűzött cél nem teljesült. A nemzetek rangsorában a huszonegyedik helyen végeztünk. Legyünk azonban büszkék arra, hogy versenyzőink ebben a minden korábbinál kiélezettebb helyzetben helyt tudtak állni, különösen, hogy a politikai megosztottság minden korábbinál nagyobb erővel rombolta értékeinket és esélyeinket a sportban is.

Egy igazi sportember és egy tradicionális sportnemzet természetesen az elért eredményekbe nem nyugodhat bele. Meg kell kezdenünk a felkészülést Londonra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és az azt megelőző világversenyeken is meg kell mutatni a magyar sport valós értékét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu