DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A kifizetési rendszer rendbetételének az ügyével egyetértettünk, most is egyetértünk, tehát e tekintetben nincsen köztünk vita. Itt inkább az a kérdés, amire megint csak nem kaptunk megnyugtató választ, hogy ez a fajta probléma nem most lett világos, azért ez sokkal korábban világossá vált minden szereplő előtt. Tehát ha a 13. havi bér kérdése szimplán csak egy ilyen rendbetételt jelentene, akkor ezt a kormányzat jóval hamarabb is megtehette volna. Nem értjük, hogy miért nem ezt tette. Nem értjük, hogy miért kellett korábban trükközni és béremelésnek álcázni azt, hogy lényegében a 13. havi fizetést húzzák szét 12 hónapra. Ezzel a gyakorlattal továbbra sem tudunk egyetérteni.

Azt gondolom, hogy úgy lenne tisztességes, ha világossá válna az, hogy mennyi a mindenkori évi béremelés, és nem 13. havi fizetésekkel trükközni. A másik oldalon viszont az egy dicséretre méltó szándék, hogy egységesítsük. Ez utóbbival egyetértünk, az elsővel nem, és erre továbbra is szeretnénk azért választ kapni, hogy milyen típusú közalkalmazotti illetményváltozásokkal kalkulál a kormányzat a következő évben.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu