ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő és az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség ötperces időkeretben. Kérdezem, kíván-e ezzel bárki élni. (Nincs jelzés.) Nem kíván.

Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.

Kérdezem tehát önöket, hozzájárulnak-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság H/6238/3. számú javaslata alapján. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a Házszabálytól való eltérést 357 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül támogatta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság a mai ülésén megtárgyalta és benyújtotta a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokkal összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló T/6304. számú törvényjavaslatát.

A házbizottság mai ülésén a frakciók képviselői között megállapodás született abban, hogy a Házszabálytól való eltéréssel az Országgyűlés még a mai napon megtárgyalja az előterjesztést, és határoz is arról. A házbizottság javaslatát H/6304/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Most felkérem Hende Csaba jegyző urat, ismertesse az indítvány szövegét. Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu