HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt még liberális képviselőtársaim dörzsölnék a tenyerüket, hogy itt megint valami olyan akcióról van szó, amit különleges módszerekkel vizsgálni lehet, sietve közlöm, hogy nem miniszterelnök úr dolgozata adta a napirend előtti felszólalás címét, hanem egy egészen más esemény, amire múlt héten pénteken került sor. Ez egy olyan rendezvény volt, ahol a Joint Venture, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Amerikai Kereskedelmi Kamara összehozta az üzleti élet vezetőit, a vállalatvezetőket a politikai élet vezetőivel, és ez egy roppant hasznos tanácskozás volt.
Roppant hasznos tanácskozás volt, mert el kell oszlatni azt a hiedelmet, hogy munkahelyet pártok, kormányok, parlamentek tudnak teremteni. Munkahelyet akkor tudnak vállalkozók, komoly vállalatok, befektetők teremteni, ha ennek a törvényi hátterét az adott parlament vagy az adott kormány megteremti, és ezt segíti és támogatja. Ugyanígy nem kormányok és parlamentek szüntetik meg a munkahelyeket, hanem rossz döntéseikkel annak a feltételeit teremtik meg, hogy a vállalkozók ezt megtegyék. Nagyon fontos az ilyen találkozók sokasága, mert rengeteg információhoz jutunk.
A tapasztalat - aki ott volt, tudja - lesújtó. A magyar gazdasági élet vezető emberei lesújtó véleménnyel gondolkodnak a magyar politikai élet döntéshozóiról, hiszen az eredmény meglehetősen lesújtó. A semmittevés, a megegyezés hiánya és a megegyezés nem ebben a formában, idegen szó formájában a leggyakrabban hallott szó volt ezen a találkozón - én nem az idegen formát választottam -, szinte követelmény vagy szükségszerűség, hogy a politikai élet szereplői bizonyos kérdésekben megegyezzenek. Mert a gazdaság szereplői bizony egyértelműen rámutattak, hogy nincs idő várni az adóreformmal, nincs több időnk várni a közszféra reformjával, nincs időnk várni a versenyképesség javításával, és nem érünk rá várni a munkaerő-piaci helyzet rendezésével, és nem érünk rá várni a korrupció felszámolásával.
Ennél az utolsó pontnál hadd álljak meg, hiszen a többi reform szükségessége, fontossága mindenki előtt nyilvánvaló, és mindenki tudja, hogy mennyire megkerülhetetlen. Sajnos egyelőre nem tudtunk még alapkérdésekben sem megegyezni; de van egy másik pont, a korrupció, ami a legádázabb ellensége a magyar gazdaság fejlődésének, a versenyképesség javulásának. Talán mindenki előtt ismert, hogy a Transparency International néhány hónapja egy anyagot hozott napvilágra, egy kutatási anyagot, ami a korrupció okainak első három pontját a következőkben látta: a közbeszerzésben, a pártfinanszírozásban és a kampányfinanszírozásban. Talán valami reményt sejtet az, hogy a közbeszerzésről szóló törvény most van a parlament asztalán, nemsokára döntünk róla. Nem mondom, hogy tökéletes lesz ez a törvény, de nyilván valamit javít a helyzeten. Viszont a párt- és kampányfinanszírozás kérdése 18 éve megoldatlan, és 18 éve nem tudjuk rendbe tenni ezt a kérdést, illetve ami 18 évvel ezelőtt rendben volt, az ma már messze nincs így.
A parlament asztalán van egy olyan törvényjavaslat a párt- és kampányfinanszírozást illetően, amely elakadt a parlamenti tárgyalás során, a részletes vita során, hiszen az utolsó pillanatban az egyik párt, a Fidesz kilépett ebből az egyezségből, ami nem baj, hiszen nyilván nekik is van valamilyen előterjesztésük, és van valamilyen javaslatuk. A baj az, hogy nem történik semmi.
Itt, ezen a konferencián, ezen a találkozón a levezető elnök konkrétan feltette a kérdést a pártok képviselőinek, hogy hajlandóak-e megszavazni egy olyan törvényt, ami ezt a rendkívül zűrös, rendkívül fontos, a korrupció létét fenntartó helyzetet megoldja, a párt- és kampányfinanszírozásról van szó. Ezen a rendezvényen körülbelül 300 vállalatvezető és vállalkozó előtt a pártok egyértelmű ígéretet tettek arra, hogy igen, ezt a kérdést rendezni fogják, hiszen maguk is érzik ennek szükségességét.
Nincs rosszabb, mint a nem cselekvés. Nincs rosszabb, mint ha egymásra mutogatva halogatunk olyan döntéseket, amelyeknek ha a meghozatalát elmulasztjuk, magunk is tudjuk, hogy milyen súlyos következményei vannak.
Arra kérem a Magyar Országgyűlés minden pártját, hogy ezt a törvényjavaslatot vegyük újra elő. Ha ez a törvényjavaslat nem mindenki számára elfogadható, akkor hozzuk olyan formába, ami a konszenzus jegyeit viseli magán, és oldjuk meg, hiszen erre ígéretet tettünk, és addig, amíg ez lehetőség számunkra, addig éljünk vele, mert később kényszer lesz... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés