KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Az almacsata egyik sikere, hogy a korábban gyakran hangoztatott érveléssel ellentétben, hogy tudniillik a kormányzat nem avatkozik a piaci folyamatokba, a kormányzat ezúttal igenis beavatkozott, éspedig a termelők oldalán. Hogy mi okozta a változást, azt lehet firtatni, a lényeg azonban az, hogy van már precedens, s talán más esetekben még kevésbé fog a kormányzat elzárkózni attól, hogy a kisemmizett termelőktől elhatárolódjon.

Az almatermelők korábbi nyilatkozatai alapján az elérni kívánt önköltség körüli ár 30 forint, pontosabban 12 eurócent körül mozgott. A földművelésügyi tárca vezetője elmondta: "Ezzel az árral sem én, sem az almatermesztők nem vagyunk elégedettek, ezért megállapodtunk, hogy egy hónap múlva újra áttekintjük az almahelyzetet." Kijelentette továbbá: "Az agrártárca a tavalyi fagykárok következtében előállt többletkiadások miatt hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja az almatermesztőket. Ezt az összeget még idén megkapják." Tehát a kormányzat a termelők oldalán teljes súlyával képes beavatkozni egy árcsatába akkor, ha a felvásárlók által ajánlott ár az önköltség alatt van. De nem mindig és nem mindenkinek.

Ismeretes, hogy más gyümölcstermesztő ágazatok is komoly veszteségeket szenvedtek el az uniós csatlakozás óta. Idézek egy 2004-es FVM-jelentésből: "A pirosribiszke átlag felvásárlási ára 50 forint/kilogramm, a feketeribiszke felvásárlási ára 30 forint/kilogramm volt. Figyelembe véve, hogy az előző három év átvételi árainak átlaga 140-200 forint körül mozgott, a termelők elkeseredése érthető." Azóta a tárca gyakorlatot szerzett a termelők elkeseredésének mélységes megértésében, mert az árak tovább romlottak. Ezek a termelők pedig sem akkor, sem azóta segítséget nem kaptak. Eredmény: például a bogyós gyümölcsök termelése folyamatosan esik vissza, a termelőalapok pusztulnak, a termelők több mint 50 százaléka felhagyott a termeléssel, családok ezrei estek el jövedelmüktől.

Kérdezem a miniszter urat: megváltozik-e a helyzet, vagy a betakarítási szezon előtt célszerű kivonulni, felvonulni, lezárni, vagy ez a lehetőség csak a kellően nagy létszámú termelőknek jár? Hagyják, hogy a kisebb kultúrákat továbbra is kifosszák a nagyhatalmú felvásárlók, vagy nekik is jár a kormányzat támogatása?

Végezetül: elismeri-e, hogy a tavalyi fagy és aszály károsította a meggy-, ribizli-, feketeszeder-, köszmétekultúrákat is? Szándékozik-e számukra is az idei, felháborítóan alacsony felvásárlási árak mellé méltányosságból az almatermesztőkhöz hasonló mértékben támogatást nyújtani?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu