PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Röviden ez az utolsó hozzászólásom a mai vitához.

Nagyon kérem Márfai Péter elnök urat, értem, amit ő mondott, hogy van egy kialakult menetrend, értem azt, hogy a jelenleg kisebbségben lévő legnagyobb parlamenti frakció azt gondolja, még ráérünk az elkövetkező két hétben azzal, hogy a bizottság felálljon, de kérem mind az államtitkár urat, mind Márfai Pétert, hogy ők is fogadják el a mi szempontunkat. Mi azt szeretnénk, hogy a jövő héten hétfőn ez a bizottság álljon fel. Azt gondolom, ennek semmiféle technikai akadálya nincs, hiszen a Ház el tud térni a Házszabálytól, ahogyan Kovács Kálmán SZDSZ-es képviselőtársam is mondta. Tehát nem látok technikai akadályt.

Egy az biztos: amíg mi január óta azon vitatkozunk, hogyan álljon fel a bizottság, hány tagja legyen és egyéb kérdésekről, vagy egyáltalán mivel foglalkozzon a bizottság, addig a munkát helyettünk a civil szervezetek végzik. Igaza van Kovács Kálmánnak abban is, hogy most egy olyan szituációhoz érkeztünk el, amikor ismét egy kézbe került - azt gondolom, hál' istennek - az informatikai irányítás Magyarországon. Azt gondolom, ez is egy jó irányt adhat a mi közös munkánknak, és közben ne feledkezzünk meg azokról a civil egyesületekről és alapítványokról, mondjuk, az Inforumról, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságról vagy az Informatikai Vállalkozások Szövetségéről, és sorolhatnék még számos civil egyesületet, alapítványt, amelyek helyettünk a munkát a civil szférában végzik, és megpróbálják a digitális szakadék csökkentését elérni a különböző fajta versenyekkel, a különböző fajta felhívásokkal, akciókkal. Erre kellene nekünk mint parlamenti eseti bizottságnak jó néhány hónapja rácsatlakozni, és nemcsak rácsatlakozni, hanem a civilek által elindított folyamatra ráerősíteni. Erre kérem képviselőtársaimat.

Köszönöm figyelmüket. (Kovács Kálmán tapsol.)

Forrás: parlament.hu