PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megnyugtatni, hogy a kerékpárosok ügye azért kiemelten fontos volt a mai napon az autómentes világnap keretében.

Az, hogy megszűnt a miniszteri biztosi státus, nem azt jelenti, hogy maga a kerékpározással való foglalkozás szűnt volna meg a minisztériumban. Gyakorlatilag a miniszteri biztos, mint ahogy ön is mondta, egy csomó olyan munkát elindított, olyan feladatot magára vállalt és a minisztériumban olyan tevékenységet végzett, ami segítette ezt a kezdeményezést, és nagyon nagy örömmel vesszük azt is, hogy a civilek is ehhez csatlakoztak. Tehát még azt is mondhatjuk, hogy jelentős társadalmi bázist is szervezett egy-egy ügy mögött. Ezért köszönet neki. De azt gondolom, hogy tovább kell lépnünk ebben az ügyben, és a tárca vezetése úgy döntött, amikor a tárcát átvette, hogy egy kerékpárosügyekkel foglalkozó, komplexebb feladatot ellátó bizottság létrehozásáról dönt, ami szeptember 17-én létre is jött, és ezt egy szakállamtitkár vezetésére bízza. Mivel ez több minisztériumot is érint, és ma már egyedül a közlekedési és energetikai minisztérium nem képes felvállalni részben a fejlesztési források, részben sok minden tekintetében a továbbfejlesztés lehetőségét, ezért egy tárcaközi bizottságban gondoljuk ezt a feladatot megoldani, ahová a civileket is meghívtuk, és a civilek társelnöki lehetőséget is kaptak ebben a dologban.

A másik, a fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat is külön kellett hogy válasszuk. Ezzel jelenleg négy fő foglalkozik egyébként is a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ keretein belül. Úgy gondolom, hogy egyetlen program sincs veszélyben, bár talán hiányozni fog a miniszteri biztos úr nagy lelkesedése és a civil támogatás szervezése, de reméljük, hogy a civilek őt jelölik társelnöknek, és akkor ezt a közös feladatot is meg tudjuk oldani. Köszönöm szépen a figyelmét, majd folytatom. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu