SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyezmény azoknak a fajoknak a védelmét tűzi ki célul, amelyeket veszélyeztet a nemzetközi kereskedelem. A veszélyeztetettség mértékét a mai világunkban sajnos már így jelzik, hogy ennek a piacnak a becsült forgalmi értéke megközelíti a 160 milliárd dollárt. E jelenséget mindannyian jól ismerjük, hiszen rendszeresen hallhattunk híradásokat az egyes kirívó esetekről. E folyamat ellenőrzése a hazai természetvédelem egyik fontos feladata.

Az egyezmény végrehajtásának alapja a függelékekben megjelenő fajlista nemzeti jogrendbe való átültetése, amelyről a részes feleknek gondoskodniuk kell. Ezért kérem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat elfogadásával járuljanak hozzá a veszélyeztetett fajok védelméhez.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu