BEDŐ TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (Folyamatos közbeszólások. - Az elnök csenget.) Mindenekelőtt az rendkívül hasznos lenne, ha az ellenzéki padsorokban ülők tisztáznák, hogy kinek a pártján állnak, a földtulajdonosok vagy a földhasználók pártján, mert alapvetően itt már többször - Bagi képviselő úrtól és most Font elnök úrtól is - hallottuk azt, hogy mennyi földtulajdonos lesz kisemmizve. Én úgy gondolom, hogy nem lesz kisemmizve, hiszen érvényes vagy későbbiekben érvényessé váló bérleti szerződések vannak.

Kettő: egyszer s mindenkorra le kellene szögezni a mezőgazdaságért politizálóknak, hogy kit támogatnak, a földtulajdonost támogatják vagy a földhasználót támogatják. Az a megközelítés, amit a 450 milliárd forinttal Ángyán képviselő úr elmondott, azt a szélsőséges esetet vetíti fel, mintha az összes művelésben lévő földterületet hirtelen kivonnák a művelésből, és ott maradna a tulajdonosoknál a támogatási egység nélküli földtulajdon, és hirtelen dolgozni kellene a tulajdonosoknak. Ez a szélsőség, ha a 450 milliárd forintról beszélünk. Ilyen nem lesz. A számok alapján, amiket államtitkár úr elmondott, hogy mekkora a mozgás ebben a tételben, ez százalékokban is nehezen mérhető, nemhogy milliárdokban, amiről most képviselő úr beszélt.

Még egy dolgot Vincze képviselő úrnak a szőlő és a zöldség keretében. Fontos, hogy megnézzük, hogy jelenleg a SAPS és top up támogatási rendszerben melyik ágból kapnak a szőlő- és gyümölcstermelők, mert például a szőlősök a top upot kapják jelenleg, most sem kapnak uniós támogatást. Mivel ez a rendszer előbb-utóbb úgyis kifut, így erre a helyzetre nem a földalapú támogatás keretén belül kell felkészülni, hanem a 2009-ben megnyíló EMVA II. tengelyben a lényegesen megnövekedő AKG-támogatásra mind a szőlősöknél, mind a gyümölcsösöknél és a zöldségtermesztőknél. Nagyságrendileg magasabb összegekkel lehet számolni, mint ami az első AKG-ban volt. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu