BORENSZKI ERVIN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Medgyasszay képviselőtársam mondja, hogy kiszúrtak velünk az EU-ban. Még egyet is lehetne érteni ezzel a megállapítással sok tekintetben. De azt gondolom, hogy olyan történelmi pillanatban léptünk be, amikor tíz ország csatlakozott. És talán megérthető, hogy nem lehet tíz országnál egyszerre emelni, százszázalékos támogatást megadni akkor, amikor ez az agrárbüdzsé, ami az Európai Uniónak van, annyi kritikát kap.
Most már bent vagyunk mitőlünk, magunktól is, és a legtöbb gondunk ebből származik, hogy persze szebbnek látszott ez a menyasszony. De arra azért én felhívnám a figyelmet, hogy a 25 százalékkal nagyon nem voltunk megelégedve, de pont 25 százalékkal van több, mint a nulla.
A másik a bázisév dolga. Képviselőtársaimtól a bizottságban számos alkalommal hallottam már ezt az érvet, hogy a spekulációt mindenképpen meg kell akadályozni, törekedni kell arra, hogy nehogy valaki egy előre látható időpontban gondolkodva már tudjon lépni. Akkor lehetne a spekulációt igazán véghezvinni, ha egy olyan időpontot tűznénk ki, ami előre látható volt. De engedtessék meg, a 2006-os évet nem lehetett így előre látni. Most, 2008-ból visszanézünk erre, amikor erről beszélünk.
Amikor az Európai Unióban bevezették az SPS-t, ott is így csinálták, hogy egy korábbi évet tűztek ki bázisévnek, és így akadályozható meg, hogy valaki arra spekuláljon, hogy a támogatást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) így tudja igénybe venni. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés