DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudom megállni, hogy Bedő Tamás képviselő úr megjegyzéséhez ne fűzzek egy megjegyzést. Ő azt mondta, hogy akik kimaradnak ebből a rendszerből, például a szőlőtermesztők, azok problémáját majd az ÚMVP második tengelye megoldja és az agrár-környezetgazdálkodáson belül lehetőséget kapnak. Szeretném elkeseríteni Bedő Tamás képviselő urat meg a többieket is: ugyanis az Új Magyarország vidékfejlesztési programban ezen a jogcímen kísértetiesen annyi forrás van, amennyit előre lekötöttek, vagyis új pályázatot nem tud kiírni, nem tud befogadni szőlőtermesztőket, de semmit se. 309 milliárd forint van, 44 milliárd az éves lekötés, ezt héttel tessék beszorozni, és ott vagyunk annál a pénznél, amit lekötöttek ide. Nincs pénz arra, kedves Bedő Tamás, hogy új pályázatot írjunk ki a szegény szerencsétlen szőlőtermesztőknek!
A másik dolog, amit szeretnék szóba hozni, és tényleg nagyon szeretném, ha megértenétek, amiről beszélünk. A jogosultságot a legszorosabban össze kellene kötni a földdel, de ez csak addig legyen érvényben, amíg használja a földet. Ne három évig, amikor már nem használja, mert ez az idő alkalmas a spekulációra, a piacnyitásra, a vagyoni értékű jog adásvételére olyanok között, akiknek semmi közük a földhöz, Zolikám! Bocsánat, államtitkár úr... (Gőgös Zoltán: Semmi baj.) Pontosan erről szól a dolog. Miért kell három évig ott legyen ez a jogosultság? (Gőgös Zoltán: Két évig.) Legyen kettő, de az anyagban még három van. Olvasd el az előterjesztést! Pont arról szól a javaslat, hogy a jogosultságot minden évben meg kell határozni, attól függően, hogy mennyi a földed, és ha nincs annyi földed, mint jogosultságod, akkor vissza kell add a közösbe, hogy odaadjuk annak, akinek meg nincs jogosultsága, de földje van, aki gazdálkodik, Zoli! Annak kell odaadni a jogosultságot, aki gazdálkodik, nem a spekulánsnak. (Gőgös Zoltán: Szerezzen magának két év alatt.) Hogyan szerezne? Vesz a piacon, ugye? És ez az a 450 milliárd, amit neki ki kell adni, hogy jogosultságot szerezzen, amikor pedig földje van, és gazdálkodna. Bocsánatot kérek, de azt hiszem, ezt nem lehet tolerálni. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés