DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Hát nem ehhez akartam hozzászólni, Mariann Fischer Boel megjegyzéséhez, de azért hadd jegyezzem meg, hogy nekünk saját érdekeink vannak, az nem feltétlenül azonos azzal, mint amit a nyugat-európaiak gondolnak (Gőgös Zoltán Bagi Bélára mutatva: Ő nem ezt mondta!), vagyis hogy itt egy tömegtermelő mezőgazdaságot, ott meg a minőségi családi gazdaságot valósítjuk meg. Nagyon nagy baj lesz abból, államtitkár úr, ha mi a saját érdekeink helyett éppen ezeket az érdekeket kezdjük itt hangoztatni!
De kik élvezik az EU-támogatások előnyeit? Megint csak az Új Magyarország vidékfejlesztési programot muszáj idehozni, mert ez a rendszer is hasonlóan egyenirányítja a támogatásokat egy egészen szűk fölső körhöz, ahhoz a 180 tőkés társasághoz, amelyek a legerősebbek egyébként is ebben a kategóriában, ugyanis a földterületek 80 százaléka az ő kezükben van. Ne tessenek a többiekre hivatkozni, mert nem azok fogják élvezni ezeknek az előnyeit!
Mint ahogy kik élvezik ezeket a támogatásokat? Hát önök vezették be az életképességi határokat, kedves uraim, ami azt jelenti, hogy aki nem ér el egy bizonyos gazdasági teljesítményt, az nemhogy nem nyerhet forrásokat az Európai Közösségtől, de még csak be sem adhatja a pályázatát. Hadd mondjam el ismét, hogy ez mit jelent a gyakorlatban. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint kik élvezik a támogatások nagy részét Magyarországon? Kilenc gazdaságtípust sorol föl a gazdaságtipológia, mondok akkor állattartó gazdaságokat, hogy hányan is tudnak ebből profitálni, kedves államtitkár úr és kedves Herbály képviselő úr.
Az abrakfogyasztó állattartók 1,5 százaléka, a fölső 1,5 százalék, a legerősebbek. A vegyes növénytermesztők 5,7 százaléka, a vegyes állattartók 0,8 százaléka, államtitkár úr, a szereplők 0,8 százaléka, a legerősebbek, a nagy telepek, uraim, amelyek már ráadásul külföldi tőkés társaságok kezében vannak. Ezt akarjuk? Tényleg ezt akarjuk ezzel a rendszerrel? Erősíteni tovább, amit elkezdtek az Új Magyarország vidékfejlesztési programmal?
Bocsánatot kérek, ez nem nemzeti érdek, itt nincs nemzeti konszenzus, ebben nem lehet, 200 ezer gazdát nem lehet szembeállítani 180 tőkés társasággal, és a kormány nem állhat a 180 tőkés társaság érdekei mellé (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a többiek rovására és a vidék rovására!
Na, erről szól ez a történet, kedves barátaim! Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés