ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására várhatóan a következő héten kerül majd sor.

(A jegyzői széket Pettkó András foglalja el.)

Tisztelt Országgyűlés! Miután a tervezett időbeosztásunkhoz képest előreszaladtunk egy kicsit, és a kormány képviselője a Gazdasági Minisztérium részéről útban van a plenáris ülésre, ezért egy pici szünetet tartunk, míg meg nem érkezik várhatóan Puch László államtitkár úr. (Közbeszólás: Itt van!) Ezek szerint már meg is érkezett. Kérem, szóljanak neki, hogy a Házszabálynak megfelelően a teremben tartózkodjon, és megkezdhessük a napirend tárgyalását. (Puch László belép az ülésterembe.) Megjött államtitkár úr, ez egy jó hír. Eddig tartott a szünet. (Derültség.)

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának a folytatása és annak lezárása. A törvényjavaslatot T/5723. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5723/1., 2. és 3. számokon kapták kézhez, és a honlapon megtekinthetik képviselőtársaim.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőnek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben. Bebes István, a Fidesz képviselője az egyetlen írásban jelentkezett képviselőnk. Öné a szó, parancsoljon! Mindjárt adják a hangot a kollégák. (Pettkó András: A kártya!) A jegyző hangosan jelzi, hogy kártya. Képviselői kártyát fogad el egyedül, magyar kártya kizárva. (Pettkó András: Bankkártya is. - Bebes István az olvasóba helyezi képviselői kártyáját. - Pettkó András: Most már jó.) Most parancsoljon, öné a szó.

Forrás: parlament.hu