DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Nagyon sajnálom, hogy nem értettük meg egymást a képviselő úrral, de nyilván az is okozhatja, hogy nem ugyanarról beszélünk. Nagyon fontos a diplomás ápolók szerepe az egészségügyi ágazatban, akik azért összességében jóval kevesebben vannak, mint az egyéb szakképesítéssel rendelkezők. Én inkább ide helyezném a hangsúlyt. Szeretném elmondani, hogy az elmúlt évekhez képest ezzel együtt a szakdolgozói szinten az üres állások száma összesen 4 ezer volt. Ha egyik oldalról nézzük, ez rendkívül magas, másrészt ez összességében valamivel kevesebb mint 4 százaléknyi üres szakmát jelent.
(16.00)
Mindenesetre nagyon remélem, hogy ha a képviselő úr egy év múlva ezt megkérdezi tőlem, akkor már beszámolhatok az általunk hozott intézkedések eredményességéről, és megegyezhetünk abban, hogy a jelenlegi 4 százalékos hiány, mondjuk, 3 százalékra mérséklődött. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés