ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdéseket lezárom.

Most soron következik az adatvédelmi biztos titkos szavazással történő megválasztása.

Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem dr. Jóri András adatvédelmibiztos-jelöltet, dr. Sólyom László köztársasági elnök urat (Taps.), az Országgyűlés valamennyi állandó meghívottját, vendégeinket, akik részt vesznek az ülésünkön.

Tisztelt Országgyűlés! Sólyom László köztársasági elnök úr adatvédelmi biztos személyére tett javaslatát H/6027. számon kapták kézhez a képviselőtársaim. Az alkotmányügyi, valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a jelöltet meghallgatta, megválasztását egyhangúlag támogatta.

A bizottsági állásfoglalások, valamint a jelölt életrajza a honlapon is elérhető. Felhívom a figyelmüket, hogy az országgyűlési biztos megválasztásához az alkotmány rendelkezései alapján az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 257 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás a szokásos rendben történik. Ennek menetét röviden ismertetem. A képviselők a Duna-parti folyosón vehetik át a szavazólapokat, a képviselők neve szerinti ábécésorrendben, hat csoportban. Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál egy sárga színű szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek. Kérem, hogy a szavazás során vegyék igénybe a folyosó végén elhelyezett szavazófülkéket. Kérem önöket, hogy a szavazólapon az igen vagy a nem rovatba helyezzék el jelölésüket.

Most felkérem Török Zsolt jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait. Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu