DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most egy kicsit hosszabban vagyok kénytelen szólni, mint az előző törvényjavaslatnál, hiszen ha most nem is, de az általános vita során hosszabb vita volt, és számos lényeges módosító javaslat került benyújtásra.

Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosítására irányuló törvényjavaslat célja, ahogyan arra már Draskovics Tibor miniszter úr expozéjában is utalt, a jelenlegi közbeszerzési rendszernél egyszerűbb, gyorsabb, egyben az ajánlatkérők, az ajánlattevők és mindenki más által is átláthatóbb eljárási rend kialakítása, az eljárásban való részvétellel összefüggő adminisztratív terhek csökkentése, valamint bizonyos, a jogalkalmazás során problémát jelentő jogintézmények kiigazítása. Mindezek mellett a törvényjavaslat egy gyorsan és hatékonyan működő közbeszerzési jogérvényesítési rendszer kialakítására is törekszik, és átültetné az európai közösségi közbeszerzési jogorvoslati irányelvek legutóbbi módosítását is.

A közbeszerzési törvény módosításának a korrupció elleni harc jegyében kiemelt célja a közpénzfelhasználás átláthatóságának biztosítása, mivel az átláthatóság a jogszerű közpénzköltés egyik garanciája. Az átláthatóság érvényesülésének érdekében a törvényjavaslat egyik jelentős újítása lenne, hogy az ajánlatkérőnek honlapján a közbeszerzési eljárással kapcsolatos információkat az eljárás megkezdésétől egészen az esetleges jogorvoslati eljárás lezárultáig közzé kellene tennie.

Emellett a törvényjavaslat szintén a korrupció elleni harc jegyében előírná azt is, hogy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő vagy utóbbi leányvállalata, vagy az olyan gazdálkodó szervezet között, amely felett a nyertes ajánlattevő többségi befolyást gyakorol, a közbeszerzési szerződés megkötését követően öt éven belül megkötött, a közbeszerzési értékhatárokat el nem érő értékű szerződéseket, valamint minden más szerződést, így például az úgynevezett házon belüli beszerzés tényállása alkalmazásával kötött szerződéseket is közzé kell tenni.

A közbeszerzési törvény módosítására a vállalkozók, a gazdasági szféra részéről nagy igény mutatkozott. Ez nem véletlen, hiszen a közbeszerzés az állami megrendelésekhez jutás eszköze, így a gazdasági életben az abban foglalt garanciális szabályok kiemelt jelentőséggel bírnak. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat benyújtását hosszas előkészítő munka előzte meg, amelybe a gazdasági szféra szereplői is bekapcsolódtak. A törvényjavaslat kiemelt célként kezeli a kis- és közepes vállalkozások helyzetét, a közbeszerzési eljárásokban betöltött szerepük erősítését.

Az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló javaslatok, így például az, hogy a kizáró okok fenn nem állását nem kellene minden ajánlattevőnek már az ajánlatában igazolnia, hanem csak annak az ajánlattevőnek, amely az eljárás nyertese lett, ráadásul a nyertesnek is csak azokat az igazolásokat kellene beszereznie, amelyeket az ajánlatkérő maga közhiteles elektronikus nyilvántartásból nem tud elérni, nagymértékben növelné a kis- és középvállalkozások közbeszerzési eljárásban való részvételi hajlandóságát, hiszen az eljárásban való részvétel költségei leginkább e vállalkozások számára jelentenek problémát. Ugyanakkor a törvényjavaslat figyelemmel van az ajánlatkérők terheire is, mivel előírná azt is, hogy az ajánlatkérők a kizáró okok igazolására szolgáló adatokhoz az említett nyilvántartásokból ingyenesen férhetnek hozzá.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat egyszerűsítésre törekvése mind az ajánlattevői, mind pedig az ajánlatkérői oldal érdekeit szolgálja. Az egyszerűsítés érdekében a törvénymódosítás például megszüntetné az úgynevezett nemzeti eljárásrendet, és helyette a közösségi értékhatár alatti beszerzésekre egy új, egyszerű eljárást vezetne be.

(18.40)

Ez az új eljárás főszabály szerint nyilvánosan, hirdetmény közzétételével indulna, és csak szűk körben nyílna lehetőség az eljárás közvetlen, ajánlattételi felhívással történő megindítására. A törvényjavaslat egyszerűsítésre törekvő elemeinek köszönhetően jelentősen egyszerűsödik majd a közbeszerzési szabályrendszer, csökken az eljárásfajták száma, vagyis könnyebbé válik a közbeszerzésekben érintettek eligazodása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában elhangzottak és a benyújtott módosító javaslatok alapján örömmel állapítom meg, hogy a közbeszerzésekről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslat alapelveivel az Országgyűlés alapvetően egyetért. Úgy tűnik, hogy a tisztelt Országgyűlés támogatja azokat a célokat, amelyek alapján a kormány előkészítette a közbeszerzési törvény átfogó módosítását. Így például közös célunk egy egyszerűbb, gyorsabb, az ajánlatkérők, az ajánlattevők és mindenki más által is átláthatóbb eljárási rend kialakítása, az eljárásban való részvétellel összefüggő adminisztratív terhek csökkentése, valamint a közbeszerzési jog érvényesítésének gyors és hatékony módon történő megvalósítása is.

Örömmel állapítottam meg, hogy a törvényjavaslat parlamenti vitája során nem kérdőjeleződött meg az úgynevezett nemzeti eljárásrend megszüntetése és helyette a közösségi értékhatár alatti beszerzésekre egy úgynevezett új, egyszerű eljárás bevezetése, mivel ez a módosítás az elérni kívánt egyszerűsítés egyik sarkalatos pontja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni mindazokat az értékes hozzászólásokat, amelyek a törvényjavaslat általános vitája során elhangzottak, továbbá ez úton is szeretnék köszönetet mondani azokért a módosító javaslatokért, amelyek a törvényjavaslathoz benyújtásra kerültek. Külön örömmel tölt el, hogy nagy számú olyan módosító javaslat került benyújtásra, amelyet ellenzéki és kormánypárti képviselők közösen nyújtottak be. Ez is mutatja, hogy ehhez a gazdasági joganyagban kiemelkedő jelentőséggel bíró törvényhez a tisztelt Ház nem pártpolitikai, hanem szakmai oldalról közelített, vagyis mindannyian azért dolgoztunk, hogy egy állandósult szabályanyag alakuljon ki, és a múltbeli gyakorlatot megszakítva e törvénymódosítást ne kövessék rövid időn belül újabb és újabb változások.

Engedjék meg, hogy röviden reflektáljak néhány, az általános vita során felvetett gondolatra, továbbá a benyújtott módosító javaslatok közül is szeretnék néhányat külön is megemlíteni. A módosító javaslatok között vannak olyanok, amelyeket az előterjesztő is támogatni tud, de akadnak olyanok is, amelyek nem fogadhatóak el, vagy azért, mert elfogadásuk az európai közösségi jogba ütköző megoldást eredményezne, vagy azért, mert azok nincsenek összhangban a törvényjavaslat koncepciójával, nem illeszkednek annak rendszerébe.

Előbbiek közül kiemelném azokat a módosító javaslatokat, amelyek a szerződéskötési moratórium határidejének csökkentésére törekszenek. A szerződéskötési tilalmi időszakot a törvényjavaslattal átültetni kívánt közbeszerzési jogorvoslati irányelv pontosan meghatározza. E határidőt attól teszi függővé, hogy az ajánlattevőket az eljárás eredményéről milyen módon értesítették ki. Nem mindegy tehát, hogy postai vagy elektronikus úton történik az értesítés megküldése, hiszen ezeknek az eltérő kommunikációs eszközöknek az alkalmazásához más-más határidő kötődik.

Az említett irányelv természetesen a leggyorsabb eszköz használata, vagyis az elektronikus kommunikáció esetén írja elő a legrövidebb határidőt, ebből következően postai úton történő megküldés esetén rövidebb határidő alkalmazására nincs lehetőség. Ugyanez igaz a magát a közbeszerzési eljárást szabályozó, úgynevezett alapirányelvek esetében is, amelyek az eljárás elektronikus lefolytatásához határidő-kedvezményt kapcsolnak. Így például a hirdetmény elektronikus feladásával vagy a dokumentáció elektronikus úton történő, térítésmentes rendelkezésre bocsátásával az ajánlatkérő rövidebb részvételi, illetve ajánlattételi határidőt írhat elő, vagyis rövidebb idő alatt bonyolíthatja le közbeszerzési eljárását.

Ezért is furcsállottam azokat a módosító javaslatokat, amelyek el szeretnék hagyni a törvényjavaslat azon elemeit, amelyek a jövőben a közbeszerzési eljárás kötelezően elektronikus úton történő lefolytatását írnák elő. Az elektronikus eljárás lefolytatása elleni érvként hozták fel, hogy nincsenek meg a bevezetés jogszabályi, illetve infrastrukturális feltételei. Álláspontom szerint az informatikai háttér mind ajánlatkérői, mind pedig ajánlattevői oldalon adott, a hiányzó jogszabályi feltételek kidolgozása pedig folyamatban van. A kormány dolgozik az úgynevezett elektronikus tértivevényről szóló törvény tervezetén, amelyet hamarosan közigazgatási egyeztetésre bocsát.

E tervezet, amely egyébként általános jelleggel szabályozná az elektronikus kézbesítés és ehhez kapcsolódóan az elektronikus tértivevény alkalmazását, külön kitérne a közbeszerzési eljárásokra, vagyis kezelné a közbeszerzési eljárások lefolytatásakor speciálisan felmerülő élethelyzeteket is.

Tisztelt Országgyűlés! Több módosító javaslat érkezett a törvényjavaslat azon pontjaihoz, amelyek meg kívánják szüntetni a hirdetményeknek a Közbeszerzések Tanácsa által a jogszabályoknak való megfelelőség szempontjából végzett, kötelező ellenőrzését. Ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy a kormány célja ennek az intézménynek a megszüntetésével az ajánlatkérők adminisztratív terheinek csökkentése, hiszen ez jelenleg egy kötelezően igénybe veendő szolgáltatás, amelyért az ajánlatkérők díjat fizetnek.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy szép számmal érkeztek olyan módosító javaslatok is, amelyeket a kormány támogatni tud. Így például támogatjuk a hazai vállalkozások közbeszerzési eljárásokhoz való jobb hozzáférését elősegíteni kívánó azon módosító javaslatot, amely annak érdekében javasolja módosítani a közbeszerzési törvényt, hogy az ajánlattevők minden közbeszerzési dokumentumhoz magyar nyelven hozzáférhessenek, és hogy ajánlatukat, részvételi jelentkezésüket magyar nyelven minden esetben be tudják nyújtani.

Meg szeretném említeni, hogy a nyári időszakban a közbeszerzési törvény módosítására irányuló képviselői önálló indítvány került benyújtásra. Ez a képviselői önálló indítvány a törvény 2/A. §-át, közismertebb nevén az úgynevezett házon belüli beszerzés tényállását kívánja módosítani. A kormány egyetért a törvényjavaslat céljával, és örömmel veszi, hogy egy újabb törvénymódosítás helyett az Országgyűlés ezt a módosítást is e törvényjavaslat keretein belül kezeli.

Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzési törvény módosítására irányuló javaslat nemcsak a közszféra beszerzéseinek szabályozása szempontjából jelentős. A törvényjavaslat ugyanis szervesen kapcsolódik a gazdasági szféra adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló munkához, amely végső soron a gazdaság kifehérítését szolgálja, így az egész gazdaság szempontjából jelentőséggel bír.

Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem az elhangzott hozzászólásokat, a képviselők munkáját. Külön kiemelném a gazdasági és informatikai bizottság keretében működő közbeszerzési albizottságot, amely fáradságos munkával készítette elő a módosító javaslatokat, egyeztette az azokkal kapcsolatos álláspontokat, és hallgatta meg nemcsak az országgyűlési képviselők, hanem a közbeszerzésekkel mindennapi szinten foglalkozók véleményét, javaslatait is. E munkának is köszönhetően bízom benne, hogy egy szakmailag megalapozott törvény kerül majd elfogadásra.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazatával támogassa a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu