GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr, Polgármester Úr! Amikor ugyanezt a kérdést föltette, akkor is mondtam, hogy egy magáncég és egy magánbank közötti vitába a kormány nem avatkozhat bele. Egyébként miniszter úr éppen ezekben a percekkel tárgyal a cég vezetőivel, holnap pedig a CIB Bankkal. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Nem beavatkozási szándékkal.
De azért szeretném elmondani, képviselő úr - és nyilván erre vannak is példák -, hogy ha egy önkormányzat komolyan gondolja, hogy valamit meg akar menteni - konkrétan például a földekre utalok -, akkor érdekes módon van 1,5 milliárd forint arra, hogy állami földeket vegyenek. Semmi nem tiltja az önkormányzatnak - a kormánynak igen -, hogy mondjuk, a cégben tőkeemeléssel többségi tulajdont szerezzen.
Polgármester Úr! Nem sajtótájékoztatóra kell kiülni, hanem cselekedni kell a város lakóinak érdekében! Önök ezt megtehetik mindenféle büntetés és mindenféle szankció nélkül. A kormány ezt nem teheti meg. Az önkormányzatnak semmi nem tiltja, hogy bármilyen magáncégben többségi vagy bármilyen tulajdont szerezzenek. Egyébként van olyan önkormányzat, amely ezt meg is teszi, és az biztos, hogy nem szájjal kell harcolni, és nem sajtótájékoztatón vádaskodni, hanem tenni a dolgát, polgármester úr!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Szégyelld magad!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés