JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Két módosító indítványt nyújtottam be, az egyiket a 20. §-hoz. A lényege az, hogy ne 2009-ben, hanem 2013-ban kerüljön... Bocsánat, ez a második szakaszban kerül majd tárgyalásra, megkövetem az elnök urat, nem fogok erről részletesen beszélni. (Gőgös Zoltán: Elmondhatod!) Azonban amit a vagyoni értékű joghoz a törvény elfogadása kapcsán el kell mondani, azt szeretném mindenképpen egyértelművé tenni.

Az Európai Unió gyakorlatilag nem írja elő kötelező módon Magyarország számára az SPS-re való áttérést. Az Európai Unió, mivel pontosan ismeri Magyarország és az újonnan csatlakozott országok helyzetét, nem állít olyan mércét elénk, nem rakja olyan magasra a lécet, amit Magyarország egyszer már 2004-ben nem tudott átugrani, tisztelt képviselőtársaim, amikor nem feleltünk meg az Unió által előírt feltételeknek a támogatásokat illetően, a támogatások igénylését, a kifizetést illetően nem készült fel a kifizető ügynökség. Mi történt? Azonnal át kellett állnunk az egyszerűsített támogatási rendszerre. Nos, két ország viszont már képes volt ennek a feltételrendszernek megfelelni, ez volt Málta és Szlovénia, amelyekre ma a kormány hivatkozik, hogy ezek az országok bizony már áttértek az SPS-re. Hogyne, ők korábban is felkészültek voltak.

Tisztelt Országgyűlés! El kellene azon gondolkodni, ugyan miért is nem akar a többi ország átállni. Talán azért, mert pontosan tudják azt, hogy 2014-től az uniós támogatási rendszer megváltozik, és 2013-ig fel kell készülni erre az időszakra, tehát nekünk most kell versenyhelyzetbe kerülnünk és rendeznünk a saját sorainkat.

Miért mondjuk ezt? A vagyoni értékű jognál világosan elmondta Örvendi képviselőtársam, elmondta Ángyán képviselőtársam, mi a problémánk. Az, hogy rendezetlenek a birtokok, az, hogy gyakorlatilag Magyarországon nincs történelmileg kialakult birtokszerkezet. Akkor a történelmi bázist mi alapján állapítjuk meg? - kérdés. Természetesen egy régi, rendezetlen, rossz gyakorlat alapján most egy olyan alapra építjük ezt a törvényt, amit korábban nem tudtunk rendezni, nem került rendezésre, és most még ezzel a törvénnyel az egészet megfejeljük, még fokozzuk a káoszt; ez az egyik része.

A másik, amit szeretnék aláhúzni: még nem látjuk tisztán, hogy az Európai Unió milyen változtatásokat tervez. Szóba került, lehet, hogy majd két év lesz, lehet, hogy három év marad, lehet, hogy egy év lesz majd az az időszak, amit a földet használó mint támogatási értéket, mint vagyoni értékű jogot megtarthat. Mi meg azt gondoljuk, hogy törvényt akkor és úgy lehet alkotni, ha ismerjük, ha tudjuk, hogy milyen feltételek között kell majd azt alkalmazni. Jelen pillanatban nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez egy biankótörvény, mert a feltételek nagy részét nem ismerjük, nem tudjuk összhangba hozni az uniós előírásokat és Magyarország adottságait. Azt gondolom, hogy a magyar agrárágazat teljesítménye ezt sajnos visszatükrözi, tisztelt képviselőtársaim, látva a magyar mezőgazdaság és látva a magyar vidék helyzetét.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Most ezt a törvényt kierőszakolni, ezt a törvényt a többség akarata ellen elfogadni a magyar parlamentben értelmetlen, ésszerűtlen, és főleg úgy, hogy ráadásul az emberek többsége nem érti, nincs egyértelmű tájékoztatás, akik pedig megpróbálnak hitelesen tájékoztatni, azokat azzal vádoljuk meg, hogy nem értenek hozzá.

Azt gondolom, nekünk sokkal nagyobb a felelősségünk, azt gondolom, az a meggyőződésem, most ezt a törvényt úgy elfogadtatni, hogy közben ez a gazdálkodók nagyobbik részénél bizonytalanságot okoz, megindul a spekulációs vásárlás, megindul a kereskedés a támogatási jogosultságokkal... - és majd utána következik az, hogy ha már nincs támogatás a földre, akkor a föld sem ér semmit. Kialakulhat nagyon rövid idő alatt egy olyan helyzet, hogy kettős árrendszer lesz, kettős bérleti rendszer, és nem nő a föld értéke, hanem csökken, méghozzá jelentős mértékben. Majd azok kezében nő, akik a helyzetüknél fogva meg tudták szerezni a támogatást. Pontosan ezért akarunk tiszta helyzetet, tiszta képet.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu