BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Most már több mint öt órája vitatkozunk a szocialista frakció által vitairatnak, véleményünk szerint fizetett politikai hirdetésnek elfogadott dolgozatról, ami nem nevezhető programnak. De talán nem is baj, hogy nem programról vitatkozunk, hiszen az elmúlt néhány évben a programok tömkelegével ismerkedhetett meg akár a parlament, akár a választó. Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül néhány programot - vagy annak legalább a címét, nevét - elsoroljak önöknek.
Kezdődött ilyennel, hogy Lendületben az ország, száz lépés programja, Útközben, ötéves adócsökkentési program, Erős köztársaság, sikeres Magyarország, aztán jött a kormányfő kilenc pontja, aztán Új egyensúly, az őszödi elvek, Új Magyarország, Szabadság és szolidaritás, a kormányprogram kiegészítése, Új Magyarország fejlesztési terv, konvergenciaprogram, Szembenézés, zászlóshajóprogramok, a kormányfő újabb pontjai - ami 48 volt -, aztán hétpontos köztisztasági csomagja, aztán az új polgárosodás programja, az új tulajdonosi program, az Új iskola, új tudás és most a Megegyezés. Ha valamit kihagytam, azért szíves elnézésüket kérem, és kérem, tegyék meg, hogy kiegészítik ezt a felsorolást. Ennek a sok-sok programnak a felsorolása sem vett el sok időt abból, amit itt most eltöltöttünk, de ha ezt most önök végighallgatták, akkor lehet, hogy velem együtt másoknak is eszébe jutott az a magyar közmondás, hogy sok beszédnek sok az alja.
Mert mi lett ezeknek a programoknak a következménye? Hogyha megnézzük, mi történt a gazdaságban, a gazdaságpolitikában, mi történt a foglalkoztatás alakulásában, változásában, akkor bizony pozitív és eredményekről beszámoló témákat, ügyeket, számadatokat felsorolni nem tudunk. Hiszen ahhoz, hogy a foglalkoztatás bővüljön, hogy az emberek létbiztonságban élhessenek, és ne azért féljenek, mert reménytelennek látják a helyzetüket, és ne azért aggódjanak napról napra, hogy vajon holnap lesz-e még munkájuk, ahhoz a gazdaságnak működnie kellene, a gazdaságnak növekednie kellene, új munkahelyeknek kellene létrejönnie, a meglévőknek jó lenne megmaradnia. Mert csak ez az, ami elősegíti, hogy az embereknek munkája legyen, és biztonságban érezhessék magukat.
Hogyha kitekintünk, az Európai Unió tagországaiban elért eredményeket figyelembe véve azt látjuk, hogy Magyarország a 27 tagország között a foglalkoztatást illetően a 25. helyet foglalja el. Az Európai Unió foglalkoztatási átlagát elérni azt jelenti, hogy körülbelül 7 százalékponttal kellene növelni a foglalkoztatottsági rátát. Ha ez ebben az ütemben megy, mint ahogy az elmúlt 6 évben történt, akkor 35 év alatt sikerül is majd mindezt elérni.
Pedig ez a munkahely, a foglalkoztatás, a biztonság szolgálja azt is, hogy ne legyen annyi szegény család az országban, ne legyenek szegény gyermekek, ne legyen olyan, hogy egy gyermek nem kap enni, hogy éhezik, hogy - ahogy a miniszterelnök mondta beszédében - jó a bölcsőde, mert ott legalább egy tányér meleg levest kap a gyerek. Ha csak ennyire telik önöktől, akkor az bizony szégyenletes. Egy gyereknek egy tányér levessel megoldani az életét és a jövőjét - vallják be önök is -, nem megoldás. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Örülök, hogy ilyen érdeklődést váltott ki az a néhány gondolat, amit eddig elmondtam.
Mit kellene elérni? Azt kellene elérni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az, aki akar, tudjon munkát vállalni. Mi olyan gazdaságpolitikát kívánunk folytatni, amelynek központjában elsősorban az új munkahelyek létrehozása áll, hiszen ez a gazdaság fejlődésének az alapja, ez mozgatja a vállalkozásokat, és ez biztosít az embereknek olyan megélhetést, amivel a gyermekvállalást is meg tudják oldani, és a gyermeket fel tudják nevelni.
A régiós különbségek az elmúlt hat évet tekintve bizony nem változtak, nem javultak. Észak-Magyarország, az Észak-Alföld vagy a Dél-Dunántúl továbbra is rendkívül nehéz helyzetben van, legalábbis azok, akik ott élnek, azok az emberek, akik évek óta nem találnak maguknak munkát. A munkanélküliség ezekben a régiókban az országos átlagnak mintegy 2,5-3-szorosa. Olyan erőfeszítéseket kellene tenni, amelyek ezeket a területi különbségeket csökkentik a kiegyenlítés irányában. A mi programunk ezt a célt is szolgálja. (Török Zsolt: Melyik?)
Nem lehet az, hogy nemcsak a leszakadó régiókban egyre nehezebb munkát találni, vagy teljesen reménytelenné is válik jó néhány ezer embernek a megélhetése. Emellett gondot kellene fordítani arra, hogy a nők, de különösen azok az édesanyák, akik gyermek szülésére, gyermek nevelésére vállalkoztak, el tudjanak helyezkedni. Nemcsak az a probléma, tisztelt képviselőtársak, hogy az édesanyákat, különösen, akik kisgyermeket nevelnek, nehezen veszik fel a munkáltatók, és nemcsak az a probléma, hogy a munkahelyek egyharmada megszűnik, mire a gyermekgondozási segélyről visszamegy dolgozni, hanem az is probléma, hogy ha van munkahelye, nem tud a gyermek elhelyezéséről, a gyermek felügyeletéről gondoskodni, mert olyan kevés a bölcsődei férőhely.
Nem oldották meg azt sem, hogy a gyermeket nevelő édesanyáknak olyan munkavállalást tudjanak biztosítani a vállalkozók, amely részmunkaidőben, munka mellett lehetővé teszi, hogy a gyermeket otthon ellássa. Nem gyarapodott sem a részmunkaidős foglalkoztatás, sem a távmunkában dolgozóknak sem a munkahelye, sem a száma. Ha megnézzük az Európai Unió átlagát, ott bizony szintén nagyon jelentős az elmaradás és a leszakadás, 5-5,5 százalék körül van ma azoknak az aránya, akik részmunkaidőben tudnak dolgozni.
Ezért a mi programunk egyik központi eleme, hogy az állam fokozottabb kötelezettségvállalással jusson előre, lépjen előre a részmunkaidős foglalkoztatásban. Ugyanis nekünk az a véleményünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy igenis, az államnak, a kormánynak vannak olyan kötelességei, amelyekkel vagy meg kell oldania bizonyos feladatokat, vagy olyan körülményeket kell teremtenie, amelyek a vállalkozók munkáját elősegítik, és lehetővé teszik, hogy munkahelyeket hozzanak létre. Ehhez természetesen olyan adó- és járulékpolitikát kell folytatni, ami a hazai kisvállalkozásokat helyzetbe hozza, versenyképességüket növeli. Nem olyan adó- és járulékpolitikára gondolok természetesen, mint amilyet önök folytattak: a választások előtt ötéves adó- és járulékcsökkentés, győztes választások után pedig szigorítások, megvonások, adó- és járulékteher-növelések.
Ahhoz, hogy a gazdaság működjön, hogy a vállalkozások sikeresek és versenyképesek legyenek, a mi programunkban, az Erős Magyarország programban egy új Széchenyi-tervet kívánunk elindítani (Dr. Szabó Zoltán: Na végre!), amely lehetővé tette négy év alatt, hogy több mint 170 ezerrel több embernek lett munkája. (Gőgös Zoltán: Ezt hogyan számolták ki?) És ezen lehet mosolyogni, lehet gúnyos megjegyzéseket tenni, de a tényeket nem tudják megcáfolni.
(19.20)
Önök hat év alatt összesen 55 ezerrel több embernek tudtak munkát adni, és a munkanélküliségről, amely folyamatosan növekszik, még egy szót sem ejtettem, pedig az is megérdemelné, hogy néhány gondolatban kifejtsük azt, hogy hogyan is van az, hogy folyamatosan nő a munkanélküliek és az inaktívak száma, hogyan lehet az, hogy ma egymillió ember él úgy, hogy nem tudja, hogy holnap mi történik vele. Ennyi a munkanélküli, és további egymillió ember él alkalmi munkavállalásból.
Mit kellett volna tenniük? Azt, tisztelt kormánypárti képviselők, mosolygó miniszter asszony, hogy az embereknek munkát kellett volna adni, és nem kellene elfeledkezni arról, hogy a velünk együtt csatlakozó országok közül többen sikeresen megoldották ezt a feladatot, mert én őszintén mondom: irigylem a Cseh Köztársaság miniszterének azt a problémáját, hogy a cseh gazdaság fejlődésének legnagyobb akadálya a történelmi mélyponton álló munkanélküliség. Ezt azért mi még nem mondhatjuk el, sajnos. (Keller László: Nálunk is ez a probléma!) És ez az önök munkáját minősíti, tisztelt miniszter asszony.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés