DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Helyes, hogy Horváth Zsolt képviselőtársam felmondta a nemzeti népegészségügyi programot, ez annál is inkább indokolt, mert ezt a programot a magyar parlament teljes konszenzussal fogadta el. (Korózs Lajos: Így van.) A hibát csak ott vétette, képviselő úr, hogy ezt a Fidesz programjaként tüntette fel, holott ez a parlament országgyűlési határozata, amelynek végrehajtása maradéktalanul és töretlenül, rendszeres beszámolási kötelezettség mellett mind a Medgyessy-, mind pedig a Gyurcsány-kormány ideje alatt folytatódik.

Képviselő úr az egészségügyi szolgáltatás teljes vertikumát felsorolta, ezért engedje meg nekem, hogy a teljesség igénye nélkül az elért eredményeinkből és a tervezett intézkedéseinkből néhányat felsoroljak, nem is feltétlenül fontossági sorrendben, hanem talán az említés sorrendjében.

Ami a szűrővizsgálatokat illeti, csak szeretném képviselő úrnak elmondani, hogy a kormány nemrég döntött arról, hogy ismét ingyenessé teszi a tüdőszűrő-vizsgálatokat egy meghatározott korcsoportnak; hogy a SZÉP programban, a "Szűrés az életért" programban nőgyógyászati, rák-szűrővizsgálatokon, prosztata-szűrővizsgálatokon, bőrrák-szűrővizsgálatokon, cukorbeteg-szűrővizsgálatokon túl elvisszük az egészségügyi felvilágosító programokat is a vidéki programokra, helyszínekre megyünk mozgó szűrőbuszokkal, és ezt a programot társadalmasítjuk. Én csak sajnálom a képviselő urat, hogy nem csatlakozott hozzánk az "Egészség hídja" programhoz, például vasárnap este. Elvártam volna mint nő is, hogy ott legyenek a képviselőtársaim, és segítsenek ennek a propagandának a terjesztésében.

Ami a mentést illeti, képviselő úr, szeretném elmondani, hogy nem a Fidesz-kormány kezdte el a sürgősségi ellátás fejlesztését, ezt minden kormány - és mi is - pontosan tudja, hogy mennyiben támogattuk. 4,5 milliárd forint volt elsőre a sürgősségi ellátásokra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnök úr, engedelmével - és a frakció engedelmével - még egy kétpercest kérek, mert olyan sok mindent tettünk, hogy ezt muszáj újra felsorolnom.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu