GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt sajnálom, hogy ez nem tévéműsoridőben ment. Azt gondolom, ez a hozzászólás nem nagyon javított a képviselő úr eddig sem túl erős szakmai hitelén, és ezért szerettem volna, ha a szakma szereplői közül minél többen hallják.
Mit is mondott ugyanis a képviselő úr újfent? Szétverni a nagyüzemeket, szétparcellázni a normális magyar középbirtokokat. Ettől óvja az Isten a mezőgazdaságot meg a magyar fogyasztókat, képviselő úr! Meg lehet ezt csinálni, egyszer már megcsinálták. Csak tudja, miért van most megegyezés a magyar mezőgazdaságban? - most a Megegyezés programról beszélünk. Mert mi nem papagáj módjára szajkózzuk a pártideológiát, hanem azt csináljuk, ami a dolgunk, amihez értünk, képviselő úr, önnel ellentétben.
Nem gondolnám, hogy mindezt komolyan gondolta, ezt nem gondolta komolyan. Miután már hatvanadszor elmondta, azért sajnálom, hogy ezt megint nem hallották a szakma szereplői, hogy mondjuk, mi vár a legnagyobb magyarországi agrárfoglalkoztatókra, hogyha a Fidesz kerül hatalomra. Mire számíthatnak? Mire számíthat az a közeg, amelyik jelenleg most 180 ezer embernek ad munkát, és mondjuk, nagyjából az egyetlen hivatalos foglalkoztató vidéken, a falvak döntő többsége a mai napig ebből él.
Még mindig nem értem, miért kell őket ilyen elemi erővel gyűlölni, képviselő úr. Miért kell? Ezt már többször megkérdeztem öntől, honnan van ez a zsigeri gyűlölet. Lehet, hogy kulákok voltak a szülei, és valami kár érte, nem tudom, de ekkora zsigeri gyűlöletet mondani arról a magyar mezőgazdaságról, amelyik jelenleg körülbelül 15-16 millió embernek képes élelmiszert adni, és kitűnő élelmiszert, szeretném megjegyezni... És amit nekünk eddig összevissza zagyvált melaninról, kék nyelvről - szerintem azt sem tudja, micsoda!
Képviselő Úr! Ha én bizottsági elnök lennék, az ön helyében elsírnám magamat, komolyan mondom! (Font Sándor: Ne vegyél ekkora terhet a válladra, Zoli! - Gőgös Zoltán: Mikor jártál utoljára falun, Sanyi?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés