BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Ez év tavaszán a nemzeti éghajlat-változási stratégia, valamint a nemzeti energiapolitikai stratégia parlamenti vitája során volt már módomban a távhőszolgáltatás versenyképességének elégtelenségéről beszélni. Úgy tűnik, kevés eredményességgel, legalábbis a mostani törvényjavaslat ezt mutatja. Ilyen megfontolásból örülhetnék is a kormány által beterjesztett javaslatnak, s persze örülök is, hiszen ismételten lehetőségem nyílik arra, hogy a környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű közösségi fűtési módozat hatékonyságnöveléssel egybekötött versenyképesebbé tétele mellett foglaljak állást.

Ugyanakkor mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy a törvényjavaslat címével ellentétben nem a távhőszolgáltatás versenyképességének javítására, hanem a kormány szociális érzéketlenségének palástolására tesz kísérletet. A kormány javaslata leginkább arról a tényről szeretné elterelni az érintett lakosság figyelmét, hogy a gáz- és a távfűtés támogatására rendelkezésre álló költségvetési forrásokat az idei 82 milliárdról 66 milliárd forintra kívánja csökkenteni. Tehát a gáz hatósági árának immáron rendszeressé váló növelését, valamint a kormányzati elvonást lenne hivatott ellensúlyozni a Robin Hood névre keresztelt adó. A kormány saját szociális érzéketlenségének kínzó lelkiismeret-furdalását azzal igyekszik enyhíteni, hogy a nép haragját a szolgáltatókra kívánja áthárítani.

Tisztelt Országgyűlés! Illúzió az, hogy az újonnan bevezetendő 8 százalékos adó terheit a szolgáltatók nem fogják áthárítani a fogyasztókra. Az pedig egyenesen tragikomikusnak minősíthető, hogy a tervezett adónem hatálya kiterjed azokra a távhőszolgáltatókra is, amelyek az általuk működtetett berendezés által villamos energiával, kapcsolt formában állítják elő a hőenergiát. Az új jogszabály ezáltal csökkenti a kapcsolt energiatermelés hasznát, amely végül a távhő-szolgáltatási díj ismételt emelkedéséhez vezet. A javaslat átgondolására, valamint a hatályos jogszabályi környezet hiányos ismeretére vall az, hogy a javaslat az önkormányzatok ármegállapítási jogkörét gyakorlatilag az ár kihirdetésére korlátozná, hiszen azt áthelyeznék a Magyar Energia Hivatal hatáskörébe. Ugyanakkor a szolgáltatásért továbbra is a települések lennének felelősek.

Az immár negyedéves gázárváltozások követése a Magyar Energia Hivatal számára biztosítandó 90 napos ügyintézési határidőnek, valamint az önkormányzatok javaslatban előírt 20 napos előzetes közzétételi kötelezettségének következtében akár 4-5 hónapos késedelemmel valósulhat csak meg. Ez viszont jelentős likviditási gondot okozhat a távhőszolgáltatóknak, amely tény végső soron az ellátás biztonságát is veszélyeztetheti. Figyelemre méltó az is, hogy a Magyar Energia Hivatal ármegállapítási közreműködésének költségeit a távhőszolgáltatóval kívánja megfizettetni a kormány, amely ismételten árnövelő tényezőként veendő számításba. Kérdéses az is, hogy a MEH miként tud eleget tenni az új feladatának, miszerint közel 150, egymástól jelentősen eltérő technológiát alkalmazó hőtermelő esetében kellene ugyanazon idő alatt elvégeznie az árszakértői vizsgálatokat.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A távhőszolgáltatás, azon felül, hogy több mint másfél millió magyar ember energiaellátását biztosítja, kiemelkedő szerepet játszik az energiahatékonyság javításában, a klíma- és környezetvédelemben, ezért a távhőszolgálatás versenyképessége alapvető szociális és nemzetgazdasági érdek. Amennyiben ezt a tényt szemünk előtt tartva vizsgáljuk meg az elénk terjesztett törvényjavaslatot, akkor pártállástól függetlenül, ahogy az itt el is hangzott, megállapíthatjuk, hogy az teljes mértékben alkalmatlan a távhőszolgáltatás versenyképességének javítására. Mert miként is szolgálhatná azt egy olyan törvény, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a kapcsolt energiatermelő beruházások a távhőszolgáltatás hatékonyabbá tétele érdekében valósultak meg, jelentős mértékben csökkentve a távhőtermelés költségeit.

A törvényjavaslat szerint az új adónem hatálya alá tartozna minden, 50 megawatt alatti kiserőmű, amelyek döntő többsége kapcsoltan állít elő hő- és villamos energiát, illetve megújuló energiát használ fel azok előállításához.

(20.20)

Alkalmas-e versenyképesség javítására az a törvénytervezet, amely figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a távhőszolgáltatás biztosításáért alapvetően a helyi önkormányzatok felelnek, s e feladataik elvégzését nem hatáskörük csorbításával kellene akadályozni, hanem átgondolt törvénykezéssel és a szolgáltatások javítását szolgáló anyagi ösztönzőrendszerrel segíteni? Felelős-e az a törvényhozó, mely úgy akar többletfeladatot bízni a Magyar Energia Hivatalra, hogy meggyőződött volna arról, hogy a személyi feltételek tekintetében felkészült-e az új megbízások elvégzésére? Szabad-e figyelmen kívül hagyni, hogy számos távhőtermelő és -szolgáltató között hosszú távú hőátvételi szerződés van hatályban, melynek feltételeit a törvényjavaslat szerint a Magyar Energia Hivatal felülírhatja, ami jogi és közgazdasági kérdéseket is felvet? Előfordulhat az is, hogy a Magyar Energia Hivatal által előírt egyoldalú szerződésmódosítás következtében bíróság lesz kénytelen eldönteni a jogvitát, amely veszélybe sodorhatja a szolgáltatás létét is, hiszen a beruházások többségét csak e szerződések megléte esetén finanszírozta és finanszírozza a hitelező pénzintézet. Felelősnek mondható-e az a törvényjavaslat, amely egyszerű költségvetési tételként kezeli az új adónemet - erről itt néhányszor már szó esett e parlamenti vita során -, és nem tesz javaslatot arra, hogy az ezen a címen beszedett adót elkülönített alapban teljes mértékben a törvényben rögzített célok megvalósítására fordítsák, eleget téve ezzel az átláthatóság által támasztott követelményeknek is?

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem! Az a törvénytervezet, amely mindezek figyelembevételétől elzárkózik, nem alkalmas a távhőszolgáltatás versenyképességének elősegítésére. Nem alkalmas, és maga az indoklási szöveg is elárulja ezt, mely a következőképpen fogalmaz: "A távhőfelhasználás korszerűsítésének, illetve igénybevételének támogatásához szükséges költségvetési források megteremtését szolgáló adó alanyai az energiaellátó tevékenységet folytató vállalkozások. Ennek alapján a várható költségvetési bevétel 30 milliárd forint."

Kedves Képviselőtársaim! Ha a kormány a jelenlegi 82 milliárdról 66 milliárd forintra csökkenti a jövő évi kompenzációs alap költségvetési támogatását, miközben csak ebben az esztendőben négy alkalommal emelte meg a gázenergia árát és az új adónemből 30 milliárdos bevételre számít, akkor 96 milliárdot fordítana kompenzációra, valamint a versenyképességi feltételek javítására. Számításaink szerint a 14 milliárdos többlet az energiaár növekedését sem tudja ellensúlyozni. Akkor hogyan is fog az új adónem terhére támogatást nyújtani a lakóépületek és a lakások felújításához? Miként is fogja elősegíteni a távhőfogyasztás szabályozását és mérhetővé tételét az egyedi fűtésszabályozás feltételeinek biztosítása mellett? Sehogy! Tisztelt képviselőtársaim, sehogy!

Ennek a törvénytervezetnek semmi más szándéka nincs, mint a kormányzat szociális érzéketlenségének elpalástolása, miközben abban a hiszemben ringatja az ingatlantulajdonosokat, hogy forrásokat biztosít a fűtési rendszerek korszerűsítéséhez. Mindezt ráadásul a fogyasztók kontójára, hiszen az új adónem végtére is őket fogja terhelni. Ritka álságos törvénytervezetet tarthatunk most a kezünkben. Nesze neked, nemzeti éghajlat-változási stratégia és nemzeti hosszú távú energiapolitika! Nesze neked, szociális érzékenység, nesze neked kormányzati őszinteség!

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Sajnálatos, hogy mindeközben a kormány a Fidesz áfacsökkentésre irányuló javaslatát érdemben meg sem vizsgálta. A bizottsági ülésen feltett kérdésre a kormány képviselője mindössze annyit mondott, hogy a kedvezményes áfakulcs alkalmazása az Európai Unió szerint nem jó megoldás. Az Unió számára lehet, hogy nem, de Olaszország, Csehország, Litvánia és Észtország fogyasztói számára biztosan az, hiszen a fenti országok kormányai bevezették a távhőszolgáltatásra vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adót. Ennek magyarországi alkalmazását szorgalmazta-szorgalmazza 14 hazai megyei jogú nagyváros képviselő-testülete is. Képviselő-testületi határozattal 14 megyei jogú város képviselő-testülete, köztük a kormánypárti vezetésű Miskolc, Székesfehérvár és Szombathely is.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elnök Úr! Én nagyon bízom abban, hogy a mai napon lefolytatott vitát követően az immáron benyújtott módosító indítványunkat, amely a távhőszolgáltatás áfatartalmának 20 százalékról 5 százalékra történő csökkentését szorgalmazza, figyelembe fogják venni, és az önök képviselőcsoportjában itt helyet foglaló szocialista irányítású nagyvárosok képviselő-testületeinek a döntéseit, állásfoglalásait is támogatni lesznek majd szívesek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu