DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Kérem képviselőtársaimat, hogy azért a lényeget ne veszítsük szem elől. Az áfacsökkentésre vonatkozó javaslatunk szükséges, de nem elégséges javaslat. Az rövid vagy legfeljebb középtávon enyhíti a ma elviselhetetlen helyzetben lévő 1,5-2 millió ember helyzetét, de alapvetően természetesen nem oldja meg a távfűtés versenyképességének problémáit. Ugyanúgy, ahogy a távfűtési rendszerek jelenlegi hiányosságai, legyen az egycsöves vezeték, legyen az a nyílászárók vagy a fal gyenge hőtartó képessége, ezek nagyon fontosak, de ahogy Katona képviselő úr is említette, részei a problémának.
Az alapprobléma valahol mégiscsak ott van, hogy a távhőt alapjaiban biztosító erőművek, egy közszolgáltatást biztosító erőműrendszer gyakorlatilag piaci feltételek, esetenként indokolatlan piaci feltételek mellett dolgozik. Ezt akarja most a kormány is megcsapolni, csak az egyik pillanatban azt mondják, hogy egy liberális szabadversenyes kapitalizmust építünk, a másik pillanatban meg azt mondja, hogy megsarcoljuk ott, ahol eredmény van. Nem véletlenül emlegettem az észak-európai országokat, ahol a stadtwerkéket nem tudjuk visszaállítani. Kérem, nézzék meg, hogy a fővárosban a négy fővárosi erőmű milyen tulajdonviszonyok mellett dolgozik, és ehhez kapcsolódóan milyen szerződéses rendszerekben működik. A távhőt biztosító településeknek közösségi tulajdonban lévő erőművekre van szükségük. (Keller László: Ez már elszállt. Ez nincs.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés