DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, a két percre. Én nem igénylem, hogy Keller államtitkár úr a teremben tartózkodjon, amíg beszélek, mert a vitában elhangzottakra szeretnék reagálni.
Költői kérdésként felmerült Pettkó képviselő úr részéről, hogy ezeket a kérdéseket hogyan lehet megoldani. Én nem akarok csatlakozni azon fideszes képviselőhöz, aki azt kiabálta az adótörvény vitájánál, hogy mérnökök ne szóljanak bele a költségvetés dolgaiba, az adótörvény dolgaiba, de azért van erre műszaki megoldás. Ezekbe az egycsöves rendszerekbe viszonylag kis ráfordítással olyan bypass elemeket lehet beépíteni - erre a budapesti távfűtőművek már komoly programot indított -, amellyel átlagosan mintegy 150 ezer forinttal a lakások szabályozhatóvá, mérhetővé tehetők, és megoldódik az a probléma, hogy egyetlen lakás elzáródásán az egész ház fűtése fönnakadjon.
Azt is szeretném konkrétumként elmondani, hogy a Főtáv által meghirdetett Öko Plusz korszerűsítési programhoz, amelyhez a kormányzat is biztosít egyharmad rész támogatást, ez idáig mintegy 100 ezer budapesti lakás csatlakozott, jelentette be érdeklődését. Ezek a közgyűlési döntések még nem születtek meg, de leadott szándéknyilatkozatként ezek ott vannak bent a távfűtőműveknél, és olyan konstrukció is van - noha autós példát hozott Molnár képviselő úr -, hogy a fűtési megtakarításból lehet törleszteni. Tehát effektíve nem kell többet fizetnie annak a lakónak, aki vállalja azt, hogy bekapcsolódik ebbe a korszerűsítésbe. Tehát van műszaki és gazdasági elképzelés is arra, hogy ezek a fejlesztések megtörténjenek.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés