DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Tállai képviselő úr mondta, hogy mérnökök ne szóljanak bele az adótörvény vitájába, de én mégis veszem a bátorságot, hogy néhány gondolatot így a vége felé elmondjak.

Azt gondolom, akkor, amikor egy parlamentben az adótörvényekről beszélünk, még akkor is, ha egy konkrét év adótörvény-módosítása elindul, a vita nagyjából minden résztvevőjének azért tudnia kell, hogy az adórendszerek és a kiadási rendszerek egységes egészet képeznek, és ebben alapvetően két meghatározó fajta van. Az egyik, amit a szociális piacgazdaságból alakítottak ki maguknak, aminek az a jellemzője, hogy jelentősebb jövedelem-központosítás van, és a jövedelem újraelosztásán keresztül a jövedelmi pozíciók, az egyes gazdasági szereplők versenyképességének a meghatározásán keresztül próbálnak bizonyos társadalmi és szociális célokat kielégíteni.

A másik általában az angolszász országokra jellemző, amit plurális normatív rendszernek szoktunk hívni, ahol sokkal kisebb az állam szerepe, ennek megfelelően sokkal kisebb a jövedelem-központosítás, és ennek következtében kevesebb a szolgáltatás, többet bíznak a polgárok öngondoskodására, és nincs meg az az egyensúlyozó szerep, amit a szociális piacgazdaságok általában felvállaltak, és többé-kevésbé sikerrel tudtak is teljesíteni.

(18.00)

Ha ezt a két alaprendszert nézzük, akkor azt tudnunk kell, hogy a legnagyobb hiba, amit egy ország elkövethet, ha a két rendszert megpróbálja felkészületlenül összekeverni. Sajnos vagy nem sajnos, a magyar gazdaság, a magyar szociális kiadási rendszer, egyáltalán a magyar költségvetési kiadási rendszer egy olyan adottság, ami sokkal inkább a szociális piacgazdaság adórendszeréhez áll közelebb, mint a másik angolszász rendszerhez. Hiszen amit most mondok, biztos, hogy a nyugdíjasok és a rászorulók nem így fogják érezni, de akkor is ténykérdés, hogy Magyarországon kiépült egy viszonylag fejlett szociális ellátórendszer, egy viszonylag tisztességes nyugdíjrendszer, egy Európában is egyedülálló családtámogatási rendszer és egy európai szinten is jól működő egészségügyi rendszer. Persze mindezek, akik ebben érintettek, az egészségügy dolgozói és a betegek, a nyugdíjasok és a szociális segélyen élők, nem is beszélve a gyesen vagy gyeden lévőkről, ők még mindig úgy érzik, hogy ez kevés. De a valóság az, hogy ez az európai szinthez képest is nagyon jelentős kiadást jelent az államnak, és ha ezt az adottságot nem vesszük figyelembe, és elkezdjük a másik oldalról, a bevételi oldalon a másik modell előírásait alkalmazni, akkor óriási botrány fog keveredni belőle rövid időn belül.

Tehát én azért nagyon kérem, hogy aki nemzetközi összehasonlításokat mond ebben az ügyben, az mondja el, hogy persze egészen más volt a kiinduló helyzete néhány évvel ezelőtt a balti országoknak, egészen más volt az életszínvonal a balti országokban, egészen más volt a szociális rendszer, még mindig egészen más, nem volt semmiféle állami adósságuk, mert úgy kerültek ki a volt Szovjetunióból, hogy egy fillér adósságuk nem volt. Egészen más volt a szociális, családtámogatási rendszer Szlovákiában, nem is beszélve Romániáról vagy Bulgáriáról. Tehát ne hasonlítgassuk össze ezt a két dolgot, mert nálunk ez egy adottság, és azt gondolom, hogy épeszű politikus ebben az országban tudja, hogy jelentősen ezeken az ügyeken nem lehet spórolni a következő időszakban.

S azért mondhatnánk az ellenkező példákat is, például itt a szintén nem messze lévő Szlovéniát, aki a hozzánk hasonló adóterheléssel, sőt egy kicsit magasabb adóterheléssel dolgozik, egy hasonló, ilyen szociális piacgazdaság-szerű rendszerben, és ennek ellenére köszöni szépen, jól van. Tehát önmagában az adórendszer mikéntje nem határozza meg az ország gazdasági fejlődését, és nem határozza meg a versenyképességét sem.

Azt gondolom, hogy az a tiszta képlet, amit mondjuk, az SZDSZ mond, mert az SZDSZ azt mondja, hogy kérem, csökkentsük drasztikusan az adókat, csökkentsük a szociális kiadásokat, csökkentsük a közalkalmazottak bérét, csökkentsük a nyugdíjakat. Ez egy viszonylag tiszta képlet. Baromi nehéz megvalósítani, de legalább koherens. Ezt a többi parlamenti pártnál sajnos a mai vitában sem éreztem. Tehát a KDNP, a Fidesz vagy akár az MDF hozzászólói keverték a két dolgot. Még a legtisztább, amit ebben az ügyben hallottam az elmúlt időben, az Orbán Viktor elnök úr kijelentései, aki azt mondja, hogy drasztikus adócsökkentés kell, drasztikus létszámcsökkentés kell a közalkalmazottak és a köztisztviselők körében, egyébként pedig csökkenteni kell a nyugdíjakat is. Ez már egy kicsit adekvát mondássor, ezzel tulajdonképpen lehet adórendszert változtatni, de a mai napon nem ezek a kijelentések hangzottak el itt, a parlamenti teremben.

Annak is nagyon örülök, amikor sokan és sokszor különböző szakértői anyagokra hivatkoztak itt az elmúlt időszakban, ma is többen tették ezt, Varga Mihály is, aki a Fidesz vezérszónoka volt. De azért aki ismeri ezeket a szakértői anyagokat, és ezt a költségvetési bizottsági ülésen is elmondtam már egyszer, minden szakértő egyetért abban, hogy ahhoz, hogy a magyar gazdaság versenyképességét viszonylag jelentősen javítani tudjuk, ahhoz valóban olyan 1000-1200 milliárd forinttal kisebb adótehernek és járuléktehernek kellene terhelnie a magyar gazdaságot. Ez idáig rendben is van. Ezzel a kijelentéssel tulajdonképpen a szocialista frakció valamennyi tagja is egyetért, mert valóban ez lenne az a mennyiség, amivel a gazdaságot tudjuk élénkíteni.

De a szakértőnek csak eddig terjed a feladata, ő elmondja, hogy mennyi kellene a gazdaságnak. Ő azzal nem törődik, hogy ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani, ahhoz a másik oldalon mely kiadásokhoz kell hozzányúlni a következő időszakban. De egy felelős politikusnak meg kell néznie a másik felét is. Meg kell nézni, hogy ha ezeket a bevételcsökkentéseket végrehajtjuk, akkor mit kell csökkenteni, a nyugdíjat, az egészségügyi kiadásokat, az oktatásra fordítódó kiadást? Ugyanis az, amit itt Horn Gábor mondott kiadáscsökkentésként, az vajmi kevés, őszintén szólva, mert ha nem adunk béremelést a közalkalmazottaknak, csak azt mondjuk, hogy itt van az adócsökkentés, az nem jelent állami kiadáscsökkentést a valóságban egy fillért sem.

Elhangzott ma is itt, a parlamentben is, hogy ha maga a jelenleg a világban kialakult pénzügyi válság nem is fogja közvetlenül érinteni a magyar gazdaságot - reméljük, ez így is lesz, hiszen viszonylag másképp néz ki a magyar bankszektor, mint mondjuk, az amerikai vagy az angol, és kevesebb a kapcsolata az amerikai bankokkal -, de azt azért mindenki tudja ebben az országban, és ez nem ellentétes az eddigi kijelentéseinkkel, hogy a gazdasági válság másod-harmadlagos hatása bizony a magyar gazdaságra is jelentős hatással lesz.

Ennek egyik, nagyon pregnáns megjelenése lehet az például, hogy nyilvánvaló, hogy a következő néhány hét - nem is sokkal több - történéseinek függvényében felül kell majd vizsgálnunk a jövő évi gazdasági növekedésre tervezett adatot, ami a költségvetési törvényben megjelent, és erre valamilyen választ kell adnunk. De az nem válasz, és itt valami elborzadva hallottam, amikor a gazdasági válságra való hivatkozással többen azt mondták, hogy akkor az a megoldás, hogy még tovább csökkentsünk adót.

Szeretném elmondani, hogy sokféle intézkedést hoztak most a kormányok az elmúlt hetekben a pénzügyi válság megoldására, de tessék megmondani, melyik volt az a hülye ország, amelyik adócsökkentéssel válaszolt a kialakult helyzetre? Mit old meg az adócsökkentés? Ha valóban a 3 százalékos gazdasági növekedést a következő időszakban kénytelenek leszünk visszavenni, mert úgy alakul a világgazdaság helyzete, akkor önmagában egy jelentős bevételkiesés fog bekövetkezni a jelenlegi tervezethez képest. Ezt akarjuk még megfejelni, hogy a kiadásokra ne maradjon semmi? Minden normális ország ebben az ügyben nemhogy plusz adócsökkentést nem csinál, hanem amit lehet, betartalékol, hogy a nem várt fejleményekre valamilyen normális választ tudjon kapni.

Óriási és végzetes tévedés, aki ezt gondolja, és mondom: a világon egyetlenegy ország még ilyen hülyeséget nem csinált. Nagyon remélem, hogy a magyar parlamentben ez fel sem fog merülni, hogy ilyen megoldásokat csináljunk.

Ennél ma sokkal fontosabb, még a korábbinál is sokkal fontosabb, és most már nemcsak azoknak az országoknak a számára, akiknek konvergenciaprogramot kell csinálni, hanem minden ország számára az egyensúly vált a legfontosabb és első céllá a következő időszakra.

Sok minden elhangzott a törvényjavaslatról, hogy javítja-e a versenyképességet. Igen, ez a törvényjavaslat javítja a versenyképességet. Olyan mértékben javítja, ahogy egyébként ezt a gazdaság szereplői elvárják? Nem, olyan mértékben ez az adórendszer nem tudja ezt megoldani.

A munkahelyteremtést kérik számon az adórendszeren. Szeretném elmondani, és ezt már több kollégám elmondta ma, hogy a munkahelyteremtésnek az adócsökkentés csak az egyik eleme. Fontos eleme, de csak az egyik eleme, és még legalább két olyan fontos elem van, ami nélkül az adócsökkentés a világon semmit nem fog érni. Az egyik elem az, hogy van-e piaca a magyar vállalkozóknak, és pontosan ezzel a gazdasági helyzetváltozással ezek a piacok tudnak beszűkülni a következő időszakban, és ezen a világon semmiféle adócsökkentéssel önmagában nem tudunk segíteni.

A másik, amit többen is elmondtak a képviselőtársaim közül, hogy Magyarországon ma sajnos a képzetlen munkaerővel van a legnagyobb baj. Míg a diplomásaink körülbelül olyan foglalkoztatási szinten vannak, mint Európa átlaga, a középfokú végzettségűek, a szakmunkások hasonló foglalkoztatási szinten vannak, az alacsonyan képzettek körülbelül 20 százalékkal kisebb mértékben vannak foglalkoztatva.

(18.10)

Ezt kell megoldanunk, és ez nem adókérdés, nem elsősorban adókérdés, hanem például annak a szociális programnak a kérdése, amit még ebben a félévben tárgyalni fogunk, amely azt mondja, hogy a segélyezettek közül azok, akik egyébként munkára alkalmasak, azok számára teremtsünk olyan munkafeltételt, hogy legalább napi 2-4, vagy ha van pénz, akkor 6 órát dolgozhassanak. Mert nincs rosszabb annál, mint hogyha a családok úgy élnek, úgy nőnek fel a gyerekek, hogy az apjukat életükben nem látták dolgozni, mert akkor ez öröklődni fog. Ezért inkább ilyen munkahelyeket kell teremtenünk a következő időszakban.

Természetes, hogy a gazdaság kifehérítése nem csodaszer, de hogy a fekete- és szürkegazdaság működésének mi tízmilliónyian, valamennyien részesei vagyunk, vagy aktív, vagy passzív részesei, ez tulajdonképpen olyan károkat okoz az országnak, hogy ha ezen nem tudunk segíteni, akkor hosszú távon az ország versenyképessége fog továbbra is hátrányt szenvedni másokkal szemben, ahol ez nem ilyen mértékű.

Azt gondolom, hogy ahol hiányom van, az az egyszerűsítés. Az adótörvények, adószabályok egyszerűsítése nekünk is jelentős célunk volt. Sajnos ez egy kicsit soványra sikeredett. Az a nagy baj, hogy annak idején, a nyár elején felhívtam a gazdasági, a kereskedelmi kamarát meg a GYOSZ-t, és kértem őket, hogy ők azok, akik a gazdaság szereplőivel a legnagyobb kapcsolatot tartják, hogy tegyenek javaslatot, hol lehetne egyszerűsíteni. (Az elnök csenget.) Sajnos nem volt ilyen kész javaslatuk nekik sem. Ebben össze kellene dugni a fejünket, és közösen, a kormánynak és ellenzéknek meg kellene néznünk, hogy hol tudunk még néhány olyan javaslatot behozni ebbe a törvénybe, amely ezt az ügyet megoldaná.

Azt hiszem, hogy ha a mai nappal szemben némi együttműködés lesz a következő hetekben, akkor ezt az adótörvényt jó szívvel lehet majd elfogadni. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu