KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Varga Mihály képviselő úr 16 percen keresztül szajkózta azt a válságpropagandát, amit már a Fidesztől két éve hallhatunk. Semmi konkrétum nem volt, ellenben számos olyan csúsztatást tartalmaztak az általa elmondottak, amiket itt hallhattunk most is.
Világosan elmondta a kormány-előterjesztő is: 167 milliárd forinttal csökkennek a terhei a magánszemélyeknek is meg a vállalkozásoknak is. (Varga Mihály: Hol a 450? - Bernáth Ildikó: És az mire elég?) Ezzel szemben Varga Mihály ennek pont az ellenkezőjét állítja. Szerintem nem is érdemes azzal foglalkozni, mert amit aztán utána négy percben még elmondott, az az ezermilliárd forint ott van benne. Ez ugyanaz a kategória, mint az elmúlt években a Fidesz által a költségvetési törvényhez benyújtott módosítók, ami mindig fedezet nélküli, több száz milliárdos többletkiadást jelentett volna. Szót nem érdemelne a dolog, ha nem ön, volt pénzügyminiszter mondaná ezeket. (Dr. Katona Béla: Nem is csinált költségvetést!) Igaz, hogy nem is csinált költségvetést, mert akkor már nem volt (Varga Mihály: Kétévest csináltunk! - Keller László: Azt nem te csináltad, hanem Járai!), csak kétéves költségvetés volt, azt meg még Járai miniszter úr csinálta.
A Kóka úr által elmondottakra csak annyit szeretnék reagálni - ő említette a szlovák példát meg a román példát is -: lehet ezeket a példákat emlegetni természetesen, de ki egészíteni. El kell mondani, hogy milyen szociális ellátórendszer tartozik a dologhoz Szlovákiában, milyen társadalmi problémákat okozott ez, és milyen, társadalmilag elmaradott rétegek vannak ma is Szlovákiában, különösen Kelet-Szlovákiában hány százalékos ma is a munkanélküliség. 25-30 százalék körüli az információk szerint. (Horn Gábor közbeszól.) Romániában négymillió állampolgár dolgozik vagy fehéren, vagy feketén az Európai Unió országaiban. Nem tudjuk, hogy az általuk hazautalt források mennyiben járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez. Mindkét ország egyébként honnan indult?
Csak emlékeztetnénk rá: tavaly még a balti országokat emlegették mintaországnak, ma már őket nem halljuk. Meglátjuk, hogy jövőre Romániát és Szlovákiát hallani fogjuk-e. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés