DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Még annyival egészíteném ki az előzőekben elmondott válaszomat, hogy az egészségnyereségen túl úgy gondolom, ez mindenképpen egy abszolút költséghatékony megoldás, hiszen ezt a védőoltást azzal, hogy központosított közbeszerzésben szerezzük be, a listaárnál olcsóbban szerezzük be, és azzal, hogy a védőoltással a betegséget meg lehet előzni, egyrészt a beteg gyermekek kezelésének a költségeit lehet megspórolni, másrészt a szülők munkából való távollétét és így a táppénzes időszakot is. Természetszerűleg az orvosoknál is - leszámítva azt a kis többletmunkát, amit az injekció beadása jelent - a beteg gyerekek kezelése kapcsán feladatcsökkenés jelentkezik, amit viszont a többi gyermek ellátására tudnak fordítani.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu