ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt folytatjuk munkánkat, tájékoztatom önöket a mai házbizottsági ülésen elhangzottakról. A kormány képviselője az ülésen bejelentette, hogy a kormány visszavonja az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló T/6291. számú törvényjavaslatot, és még ezen a héten új változatban fogja benyújtani a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot.
Ahogyan azt az ülést levezető alelnök úr az ülés kezdetén bejelentette, Vas János képviselő úr október 10-én a Magyar Demokrata Fórum frakciójából kilépett, Lengyel Zoltán független képviselő csatlakozási kérelmét pedig a mai napon a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja elfogadta.
A házbizottság ülésén a frakciók képviselői között vita alakult ki a képviselőcsoport létezésének jogfolytonosságát illetően, éppen ezért a házbizottság felhatalmazása alapján állásfoglalás kialakítására kértem a Házszabály értelmezéséért felelős alkotmányügyi és ügyrendi bizottságot.
Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság múlt csütörtöki ülésén a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. A mai ülésén pedig további Házszabálytól való eltérést is kezdeményezett. Felkérem Nyakó István jegyző urat, hogy ismertesse a T/6514/1. számú indítványt.
Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés