ELNÖK: Az általános vitát lezárom. Mivel a törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Határozathozatalunk következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6444. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 356 igen szavazattal, 1 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Az előterjesztő indítványozta a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 356 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

Soron következik a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Pál Béla, Vidorné Szabó Györgyi, Katanics Sándor, Deák Istvánné képviselők önálló indítványát T/5482. számon, az egységes javaslatot T/5482/7. számon kapták kézhez.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok nem érkeztek, így záróvitára nem kerül sor. A döntéshozatal előtt megkérdezem a kormány álláspontját, kívánja-e valaki ismertetni. (Nincs jelzés.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5482. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 371 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5726. számon, az egységes javaslatot T/5726/89. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. A módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását T/5726/91. számon.

Kezdeményezem, hogy a benyújtott indítványokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-10. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Mivel nincs jelentkező, a záróvitát lezárom.

Kérdezem a miniszter asszonyt, kíván-e szólni? (Jelzésre:) Nem.

Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő javaslatait az ajánlás 1-10. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 187 igen, 168 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5726. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 186 igen, 178 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6071. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/6071/7. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter asszonynak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

Forrás: parlament.hu