BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egy pontosítást szeretnék tenni. Én nem a betétdíj bevezetése ellen beszéltem, hiszen betétdíj van, és a betétdíjrendszert erősíteni kell. A betétdíj jelentős mértékben való megemelésével kapcsolatosan említettem azt, hogy az már visszaélésekre adhat okot. Ezt azért világosan kell látni, hogy a törvények azért születnek, hogy szabályozzák a gazdasági szereplők és a társadalmi szereplők együttműködését és együttélését. Egyébként ha mindenki a természeti törvények alapján normakövető lenne, akkor nem lenne szükség semmiféle törvényt létrehozni. A törvényeket azért kell megalkotni, hogy a szabályok világosak lehessenek, és aki hátrányos helyzetben van a természeti törvényekből fakadó normakövetés tekintetében, annak legyen némi támpontja.
Ami nagyon fontos - és Velkey Gábor képviselőtársam is ezt kiemelte, és többen is, Rétvári Bence is -, a beszedett termékdíj hasznosulásával kapcsolatos átláthatóság kérdése. Nagyon fontos lenne, hogy ez egy külön alapba kerüljön - én megértem azt, hogy a környezetvédelmi tárcának utána ez komoly feladatokat is jelentene, hiszen éppen a hulladékmennyiség keletkezésének megelőzésére, illetve a már létrejött hulladék újrahasznosítására kellene fordítani ezeket a befizetett pénzeket -, már csak azért is, mert vannak általános jellegű adók, az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó vagy éppen a társasági adó, amelyekből általánosságban jóléti feladatokat kell finanszíroznia a tisztelt kormánynak és az Országgyűlésnek, de ha valamit célhoz kötünk, akkor világosan, átláthatóan az adott cél megvalósulására kell fordítani.
Ez a módosítás erre most sem tesz lehetőséget, mint ahogy 2003-ban voltak szívesek a törvény hatálya alól kivenni azt a passzust, ami korábban erre lehetőséget biztosított.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés