KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid reagálást szeretnék tenni az itt elhangzott hozzászólásokra. Egyrészről szeretném megköszönni a bizottsági előadók támogató hozzászólását, külön Bencsik képviselő úrnak a korrekt támogató megszólalását.
Úgy látom, hogy különösebb vita a részletes vita során nem lesz. A kormánynak nyilván meg kell vizsgálnia a két módosító javaslat tartalmát. Úgy érzem, hogy az első módosító javaslattal kapcsolatban támogatólag lehet nyilatkozni. Ami a hatályba léptetést illeti, az logikusnak tűnik, de vannak a törvénynek olyan rendelkezései, amelyek a már megkötött megállapodásokra is ki kell hogy terjedjenek. Értve a célkitűzést azt javaslom, mindenképpen végig kell gondolni, hogy bár ugyan megállapodást köthettek a szerződések megszüntetésére, de éppen azért, hogy bizonyosak legyünk abban, hogy semmiféle fennmaradó tiltott támogatás nem része a megszüntető megállapodásnak, úgy gondolom, adott esetben indokolt az, hogy ezek a szerződések az Energiahivatal által felülvizsgálandók legyenek, és teljes bizonyossággal - ahogy azt Podolák képviselő úr mondta - 2008. december 31. után azokat a szerződéseket, amelyekre a tárgyalások irányultak - és ezzel teljes mértékben egyetértek -, nem lehet kiterjeszteni azokra a szerződésekre, amelyekre nem irányult a tárgyalás, és ezért egy más tartalmú, nyilván az európai uniós normáknak megfelelő szerződések jöttek létre. Ezen szerződések tekintetében a törvény megfelelő kereteket biztosít ahhoz, hogy ezt a meglehetősen nehéz feladatot, különösen annál a két erőműnél, amelynél megállapodás látható módon nehezen tud létrejönni, elérjük a célunkat, és a tiltott támogatásnak minősített intézményrendszert kezelni tudjuk.
Köszönöm a támogató megnyilvánulásokat, és nagyon remélem, hogy ez a későbbiek során a Ház teljes támogatását is élvezni fogja.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés