DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Egy sürgősségi szimpóziumon arról is hallottunk előadást, hogy a 40 éve a Baradla-barlangban történt baleset kapcsán a pannonhalmi diákok túravezetője nem hibázott. Az akkori propaganda nem ezt mondta. Az egy olyan világ volt, ahol a hatalom jelentette az igazságot.
A mostani kérdés azért merült fel, mert a 2006. évi CXV. törvény értelmében nem az E-alap terhére vehetik igénybe a külön jogszabályban meghatározott veszélyes sportok sérültjei a gyógykezelést. A külön jogszabály, a kormányrendelet szerint ilyen például többek között jet-ski, a sziklamászás, de a barlangászat is. A felsorolásból leginkább a barlangászat lóg ki. A barlangászoknak polgári foglalkozásuk van, fizetik a tb-t, mindegyikük rendelkezik európai egészségügyi kártyával, amely alapján külföldön bárhol biztosított a gyógykezelésük. Itthon azonban a gyógykezelésük nem finanszírozható az E-alap terhére. A jogszabállyal sikerült kiirtani a barlangászattal kapcsolatos sérülések bejelentését.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Ugye, ön szerint is itt az ideje az említett törvény és kormányrendelet módosításának? Ugye, az alkotmánnyal is ellenkező utasítást megváltoztatják? Ugye, a jogszabályt kijavítják, mert ezzel a típusos kommunikációs látszatintézkedéssel most csak a statisztika javul?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés