VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Régóta halljuk és mondjuk, hogy az energiabiztonság, a függőségünk, kiszolgáltatottságunk csökkentése érdekében és a környezetvédelmi szempontok miatt is elemi érdekünk, hogy hazánkban jelentősen nőjön a megújuló energia aránya. Az elvekkel, az alapvető célokkal nincs is baj. A gyakorlatban azonban alig érzékelhető előrelépés. A konkrét próbálkozások különböző okokból rendre meghiúsulnak. Ezt mutatják az elmúlt időszak biomassza-erőművekkel kapcsolatos kezdeményezései is. Az egyik érintett szereplő ez ügyben a Békés megyei Medgyesegyháza, amely település, úgy tűnik ismét, immár a szélenergia ügyében is akadályokba ütközik.

A kormányzat felelőssége a szélerőművek ügyében többek között abban mutatkozik meg, hogy még mindig túl szűk a kvóta, amit csak részben old a növelésére vonatkozó kezdeményezés.

(15.20)

A kvótakiosztással kapcsolatosan rengeteg jogos kritika fogalmazódott meg az elmúlt időszakban. Fontos felelőssége a kormányzatnak, hogy a többletkvóta kiosztásakor a pályázati rendszer átláthatósága, ellenőrizhetősége érdemben javuljon.

A biomassza-erőművekkel kapcsolatos kudarcok alapján változtatni kell a pályázati és érdekeltségi rendszeren, nem kevés nagyobb, hanem több, a helyi szolgáltatások más területein is járulékos hasznot hozó kezdeményezést kellene támogatni. Emellett általános vélemény az indokolatlan bürokratizmus és a szabályozás túlbiztosító jellege.

Tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, mit kíván tenni a zöldenergia arányának emeléséért. Támogatja-e az energiakvóta pályázati rendszerének átdolgozását, az átláthatóság növelését, a bürokratizmus, a túlbiztosító jelleg csökkentését? Milyen konkrét tervei vannak a biomassza energetikai célú felhasználásának elősegítése érdekében?

Várom válaszát. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu