DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, hogy az előttünk álló hatalmas anyagból én a családjogi szabályozással kapcsolatos törvényjavaslattal kívánok foglalkozni.
Bevezetőként azonban engedjék meg nekem, hogy én is utaljak a magyar jogalkotásban ez idáig ismeretlen, példát ritkító esetre, annak ellenére, hogy ellenzéki vezérszónokok és bizottsági kisebbségi véleményt tolmácsoló képviselőtársam, Mátrai Márta és Salamon László képviselőtársam is ma már szóvá tették. Azért bocsátkozom ismétlésbe, mert arról is meg vagyok győződve, hogy a történetet nem ismerik a magyar állampolgárok, azok, akiknek az életét fogja szabályozni a polgári törvénykönyv. Nekik pedig joguk van erről tudni, azoknak is, akik jogi szaklapokat nem olvasnak.
Tehát mit tartok én botrányosnak? 1998-ban kormányhatározattal egy új polgári törvénykönyv kidolgozására - mivel az különösen magas szintű tudományos szakmai munkát kíván, ahogy most hallottuk Salamon László képviselőtársamtól is -, dr. Vékás Lajos akadémikus professzor vezetésével kilenctagú, jogásztudósokból és bírákból álló bizottság kapott meghívást. Tíz év után, tehát több kormányzati cikluson átívelő munkát követően a kormány minden elfogadható magyarázat és indok nélkül szélnek eresztette a jogászgrémiumot a tízéves munkával együtt. A tíz évvel szemben aztán a kormány egy év alatt tette le a parlament elé a saját törvényjavaslatát.
(12.50)
A 2008. szeptember 9-ei ifjúsági, szociális és családügyi bizottsági meghallgatáson a kormány képviseletében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból Tóthné dr. Jászai Mária a következőket mondta. Idézem: "Ehhez az óriási munkához mérten, amit ötven év távlatából egy új polgári törvénykönyv jelent, kezdődött meg tíz évvel ezelőtt az az előkészítő munka, amelynek eredményét, gyümölcsét most önök kézben tarthatják." Az elhangzott mondat szépséghibája az, hogy nem igaz. Nem igaz, hogy a tízéves előkészítő munka eredményét, gyümölcsét tarthatjuk kézben, hiszen a jogtudósok által készített előterjesztéshez viszonyítva egészen más irányultságú, sok tekintetben eltérő javaslatot tett a minisztérium a parlament elé.
A Fidesz-Kereszténydemokrata Néppárt frakciószövetségnek tartott tájékoztatón maga Vékás Lajos professzor úr foglalta össze véleményét egyetlen jelzőben, így hangzott: elfogadhatatlan. Mint elhangzott ma már, a 19 fős szerkesztőbizottság könyvben megjelentette szakértői javaslatként a tízéves munka eredményét, gyümölcsét. Tehát az a furcsa helyzet állt elő, ilyen a magyar jogalkotásban nem volt, hogy van a kormány által beterjesztett polgáritörvénykönyv-javaslat, és van egy ellen-polgáritörvénykönyv.
Most rátérnék a családjogi szabályozással kapcsolatos kereszténydemokrata kifogásainkra. Megbocsáthatatlan hiányossága a javaslatnak, hogy kimaradt belőle a minden emberi közösség prototípusának, a család védelmének és a házasság védelmének deklarálása. Hallhattuk kormányoldalról, hogy ennek oka az, hogy ezt az alkotmány úgyis magában foglalja. Az alkotmányt a törvényeknek kell leképezni, éppen ezért hiányoljuk, hogy a törvénytervezet nem bontja ki ezt a társadalom szempontjából felbecsülhetetlen értékű alapelvet, tudniillik: "Amilyen a nő, olyan a család. Amilyen a család, olyan a társadalom." Ezt a nagy igazságot a XIX. századi nőoktatás apostola, a XIX. század iskolaalapító nagyasszonya, Veres Pálné fogalmazta meg. Neki, tisztelt képviselőtársaim, feltétel nélkül hihetnek, hihetünk.
Barankovics István, a Kereszténydemokrata Néppárt évtizedekkel ezelőtti legendás vezetője megfogalmazása szerint haladónak lenni annyit jelent, mint értékeszmét megvalósítani. Ha azt akarjuk, hogy haladó legyen az új magyar XXI. századi családjogi szabályozás, akkor annak az értéket, értékeket védenie kell. Akkor abból nem maradhat ki annak deklarálása, hogy egy férfi és egy nő közös elhatározásából létrejött, házasságon alapuló családot az alkotmány szellemének megfelelően véd a törvény. De hozhatok nemzetközi példát is. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ 60 éve ünnepélyesen tette közzé az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Ez a valóban egyetemes értékű jogkultúrai vívmány megerősíti, hogy - idézem - "a család a társadalom természetes és alapvető sejtje, és joga van ahhoz, hogy a társadalom, valamint az állam védelmezze őt". Ez a tétel ma is hatályos.
Ezek után megkérdezem: van-e mentsége az új családjogi szabályozás megalkotóinak arra, hogy a házasság és család védelmének elvét egyszerűen kihagyták az új tervezetből? A Kereszténydemokrata Néppárt számára ez elfogadhatatlan.
Mi magyarázhatja azt a tényt, hogy a házastársi hűség fogalmáról a törvénytervezet egy szót sem ejt, annak ellenére, hogy a jelenlegi hatályos szabályozásban sem szerepel? Sőt, még a Rákosi-korszak alatt, 1952-ben alkotott családjogi törvényben is megmaradt a házastársi hűség fogalma, idézem a 24. §-t: "a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak, és egymást támogatni kötelesek." Hatályos jogunkban a hűtlenség úgynevezett bontó ok lehet. És a jövőben? Vagy tényleg csak annyira értékelik a szocialista törvényhozók a házasság intézményét, hogy a tervezet szerint közjegyző is felbonthatja a házasságot? Bírói hatalmat gyakorló állami szervtől, a bíróságtól elvenni a házasság felbontásának aktusát, nemzetközi összehasonlításban szinte példa nélküli. Ez a liberális szemléletű szabályozás a család intézményének szétzilálása irányába mutat, amelyet - kérem, emlékezzenek a már idézett Veres Pálnéra - a társadalom szétzilálása követ. Ezt önök sem akarhatják, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim.
Hiányoljuk továbbá, hogy a törvényjavaslat nem vezetné be a több európai országban elfogadott jegyesség intézményét, ami a leendő házastársak elköteleződésének első időszaka; érték, amely a házasság történetiségének szerves része, ezért védenie kell a jogszabálynak. Ehelyett tovább gördül a liberális törvényhozás gőzhengere, a törvényjavaslat eltörölné a hatályos családjogi törvényben szereplő, a házasságkötés előtti 30 napos várakozási időt is. Pedig az nem egy avítt gondolat, hanem a házastársi elköteleződés előtti utolsó felelős döntéshozatali időszak. Egyszerűen nem érthető, hogy az új családjogi szabályozás mintha utazott volna az értékek kiirtására. Elfogadhatatlan az új családjogi szabályozás tervezete, mert az alkotmány által is védett hagyományos értékek prioritása helyett ez egy abszolút liberális, megengedő törvényjavaslat, amely az erkölcsi relativizmust szolgálja, ami a jog és erkölcs teljes és végzetes szétválasztásához vezet.
Mi, kereszténydemokraták, valljuk, hogy bár sem a hit, sem az erkölcs nem kényszeríthető ki, de kikényszeríthető a jogszabálynak megfelelő külső magatartás. Ezért fontos, hogy értékközpontú, erkölcsös törvények szülessenek. Tiszteletben tartva minden ember egyéni döntését a társas kapcsolataiban, a jogalkotónak talán nem az éppen divatos kisebbségi elvárásokhoz kellene igazodnia, hanem a hagyományos értékeink megőrzéséhez szükséges mércét kellene felmutatnia.
Nem tudjuk elfogadni a bejegyzett élettársi kapcsolatot, amely az azonos neműek számára kíván burkoltan egy a házassághoz megszólalásig hasonló jogintézményt teremt, amely alkotmányossági problémákat is felvet. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának három képviselője, Salamon László, Rubovszky György és Lukács Tamás a bejegyzett élettársi kapcsolatról az Alkotmánybíróságtól normakontrollt kért. De megmozdult a civil világ is ez ügyben. Tiltakozik a Nagycsaládosok Országos Szövetsége, a NOE, amelynek az elnöke a következőt mondta: "a házastársi és az élettársi kapcsolat nem azonos szintű, a kettő nem mosható össze, mint az a polgári törvénykönyv tervezett változtatásából következne". Szabó Endre NOE-elnök kijelentette, hogy a házasság szabályait kiterjeszteni az egyneműek között is megköthető élettársi kapcsolatokra nem más, mint az alkotmány megkerülése. Ezért orvoslása reményében az Alkotmánybírósághoz fordult a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Tehát egy KDNP- és egy NOE-beadvány van az Alkotmánybíróság asztalán azonos tartalommal. Nem lenne célszerű az Alkotmánybíróság döntését megvárni?
Összefoglalva: az alkotmányossági aggályokat felvető, a civil szféra tiltakozását is kiváltó családjogi törvényjavaslat borúlátó jövőt sejtet. Sok sebből vérzik, nem javítható, a Kereszténydemokrata Néppárt nem támogatja. A megoldás az lenne, ha valóban kézben tarthatnánk a tízéves előkészítő munka eredményét, gyümölcsét. Kéznél van, kérem, azt használják!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés