DÉR ZSUZSANNA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vitányi István képviselőtársamnak szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy én nem az ügyvédek gyakorlatát bíráltam vagy hoztam fel példaként. Ismétlem az elmondottakat, és fenntartom, hogy ez a jogintézmény igenis segíti azokat az élethelyzeteket, amelyeket eddig bíróságon kellett eldönteni. Ha a házasság bírói megszüntetésének egy olyan egyszerűbb lehetőségét biztosítjuk, hogy ahhoz, hogy a jövőben a felek elválhassanak, nem szükséges, hogy előre a közös vagyon megosztásában megegyezzenek. Egyező akaratnak és befolyásmentes válásnak tekinthető az is, ha a közös gyermek elhelyezésében, annak tartásában, a lakáshasználatban és egymás tartásában megegyeznek. A vagyoni kérdéseket majd ráérnek bíróság előtt tisztázni.

Ez egészen más, mint amit ön mondott, tisztelt képviselőtársam (Dr. Vitányi István: Nem.) - de igen. Igen, nagyon fontos, hogy tudják - és megint aláhúzom, hogy terheljük a bíróságokat 24 900 válással egy év alatt akkor, amikor e válások egy jelentős része ezzel az egyszerűsítéssel, amit az előbb elmondtam, amikor van közös akarat, megegyezés minden lényeges kérdésben, egyedül a vagyonjogi kérdésekkel kell a bírósághoz menni, én úgy gondolom, hogy ez a bíróságoknak egy nagyon komoly tehermentesítése.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu