DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kapcsolódó módosító javaslatot Salamon képviselő úr részére el fogom juttatni, de egyébként a honlapon már olvasható. Semmiképpen nem kívánjuk azt az eredeti célt negligálni és megváltoztatni, amely szerint a közérdekű üzem működésének megzavarása nevű bűncselekménnyel kapcsolatban benyújtott módosító javaslat hatékonyan szolgálja a színesfémlopások visszaszorításának ügyét.
De egy dolgot hadd jegyezzek meg; nagyon sajnálom, hogy Salamon képviselőtársam annak idején visszavonta - azt is tudom, hogy miért: mert nem tartotta elég szigorúnak - saját javaslatának a módosított verzióját. Úgy gondolom, hogy szükség volna egy olyan tartalmú javaslatra és Btk.-módosításra, amit a képviselő úr eredeti javaslatának a módosítása jelentett volna. Nagyon remélem, hogy vagy a frakciónk, vagy a kormány ezt hamarosan elő fogja terjeszteni. Egyébként tudomásom szerint a kormányban intenzív munka folyik a színesfémlopások visszaszorításának megakadályozása érdekében egy átfogó javaslat kidolgozására, és mind a magam, mind a frakcióm nevében tudom mondani, hogy örömmel fogunk támogatni egy ilyen irányú módosító javaslatot, amelynek meglátásom szerint része kell legyen a Btk. módosítása is, de a most benyújtott törvényjavaslat is szolgálja ezt a célt. Nem kívánjuk ezt negligálni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés