DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselő Úr! Először is: a kamara nem lett megszüntetve, a kötelező kamarai tagság lett eltörölve, ezért aztán úgy gondolom, hogy akkor, amikor a kamara elnökével tárgyalok lényegi kérdésekről, akkor nem döglött oroszlánnal tárgyalok.

Egyébként hogy kitől kapom a leveleket, kitől nem: a feladónál elolvasom, hogy kitől kapom. Ha speciel a Magyar Orvosi Kamara írta, akkor én kamarai levélként fogom ezt aposztrofálni.

Természetszerűleg igaz az, hogy a kassza növekménye a gyógyító-megelőző ellátások vonatkozásában az ez évi várható teljesítést lényegesen, ahogyan korábban mondtam, körülbelül 6,5 százalékkal meghaladja. Természetszerűleg, miután az orvosok bére el van maradva az uniós bérköltségektől, és egyébként természetszerűleg a hazai értelmiség átlagához képest sem dicsekedhetünk, bármilyen olyan módosító indítvány, ami azt célozza, hogy az orvosok bérét emeljék, úgy gondolom, nem lenne hibás módosító indítvány.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu