KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban a KKB, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság üléséről a saját elfogadott ügyrendjük szerint emlékeztetőt kell készíteni és nem szó szerinti jegyzőkönyvet. Azt szeretném elmondani, hogy az emlékeztetők azért meglehetősen hitelesen adják vissza az ott elhangzottakat, és azon túlmenően, hogy a felszólalók nevei szerepelnének, azért meglehetősen jól foglalják össze az ott elhangzottakat.
Ettől függetlenül, ismervén a képviselő úr álláspontját ebben a kérdésben, bár a munkatársaim arról tájékoztatattak, hogy ön nem kért hangfelvételt a tájékozódása megkönnyítése érdekében, de ha tette volna vagy kérte volna, akkor bizonyára a rendelkezésére bocsátották volna. Ellenben arról intézkedtem, hogy minden olyan előterjesztés, minden olyan anyag, amely a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság elé kerül, az eseti bizottság tagjai számára megküldésre kerüljön. A képviselő úr minden egyes dokumentumba a jövőben is betekinthet, ahogy megtehette volna egyébként eddig is, hiszen önt felhatalmazzák a képviselők jogállásáról szóló törvényben foglaltak.
Ezen túlmenően, utánanéztem, egyetlenegy zárt ülést rendeltek el a nyári sajnálatos események következtében azért, mert rendőrségi vizsgálatok még tartottak és folytak, ezért a KKB tagjai kérték, hogy zárt ülést rendeljenek el. Tehát ha képviselőtársamnak segítség az, hogy a KKB üléseinek időpontjáról is tájékozódjon, akkor én a meghívókat is a napirendek előterjesztésével, az írásos anyagokkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) képviselőtársamnak minden alkalommal meg fogom küldeni, és számítok a munkájára a jövőben is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés