BENCSIK JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági bizottságban kisebbségi álláspont is megfogalmazódott, amely árnyaltabban látta a helyzetet, mint ahogy azt Göndör képviselőtársam a többségi vélemény ismertetésénél láttatta.
A rendelkezésre álló dokumentumok alapján, ha igazságosak kívánunk lenni - és legyünk azok -, részeredményeket ért el a második nemzeti környezetvédelmi program. Vannak olyan területek, ahol érzékelhető a javulás. Nagy, kiemelt infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően egyrészt, másrészt pedig a gazdálkodó szervezetek egy részénél is jelentős környezetvédelmi beruházások történtek.
Köszönet illeti mindazokat egyébként, akik köztisztviselőként ezen a területen dolgoztak, és a környezetvédelmi program megvalósulását segítették elő, különösképpen egy olyan időszakban, amikor a kormányzati megszorításoknak köszönhetően jelentős létszámleépítésre került sor a szektorban: 18 százalékkal csökkent a környezetvédelem területén dolgozók száma.
Az is megállapítható, hogy a ténylegesen elvégzett feladatok számos területen alulmúlták a környezetvédelmi programban megfogalmazott célokat, és ennek elsődleges oka, igen, a kormánytöbbség által elfogadott költségvetés szűkmarkúsága volt. A költségvetésből finanszírozott környezetvédelmi beruházások a programban megfogalmazottakhoz képest csupán 67 százalékon teljesültek.
A legnagyobb elmaradás a lakosság és a gazdasági szereplők környezettudatosságának erősítésében, a monitoringrendszer bővítésében, valamint a kutatás-fejlesztés és az innováció finanszírozásában érhető tetten. Ha megnézzük a monitoringot biztosító mérőállomások állapotát, akkor azt is elmondhatjuk, hogy ezen időszakban a szinten tartásukra, karbantartásukra sem volt biztosított a fedezet, és ezek megbízhatósága is több esetben kérdésessé vált.
Teljesen igaza van a környezetvédelmi bizottságnak a tekintetben, hogy a környezetvédelmi és vízügyi célalap 2004-ben történő átcsoportosítása nagyon nehéz helyzetbe hozta a kistelepüléseket elsősorban; azokat a kistelepüléseket, ahol a kisebb volumenű, jelentőségű környezetvédelmi problémák megoldása a helyi közösség feladata, de ehhez immáron pályázati forrásokhoz nem tudnak hozzájutni.
A Vásárhelyi-tervről szintén esett szó, valamint az árvízvédelmi beruházások nem kellő ütemű finanszírozása a Tisza mellett élő másfél millió embernek jelent állandó kockázati tényezőt, pedig 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök megígérte, hogy 2004-ben befejezik a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerének megépítését. Ehhez képest 2006-ban Persányi Miklós miniszter úr a Vásárhelyi-terv befejezését negyvenesztendős időtávban ígérte meg; akkor, amikor az OECD jelentésében viszont azt olvashatjuk, hogy a magyarországi gátak egyharmada nem felel meg a biztonsági előírásoknak.
Ezen túlmenően maga a kormány egy 2006-os becslés alapján a következőt írja: Magyarországon a megművelt területek 40 százaléka, a vasútvonalak 32 százaléka, a főutak 15 százaléka, 2 millió 300 ezer ember és mintegy 25 milliárd euró - azaz a GDP 20 százaléka - értékű vagyoni érték volt kitéve 2006-ban az árvízveszélynek. Hasonló elmaradás volt az ivóvízhez való hozzáférés lehetőségének biztosításában. Én azért a számot kiemelném: a 140 településből 11 esetében tudta a kormány elvégezni ezt a feladatát, és 129 település esetében kért újabb felmentést az Európai Uniótól, hogy az egészséges ivóvizet tudja biztosítani.
De ennél is súlyosabb a helyzet az ivóvízbázisok védelménél, holott ez a terület 6 millió fogyasztó biztonságos ellátását érinti. Ehhez képest a vízbázisok védelmére a költségvetési előirányzatnak mindössze 10 százalékát használták fel 2006-ban.
A levegővédelem területén valóban vannak pozitív elmozdulások egyrészt - nagyobb energetikai társaságoknál voltak komoly rekonstrukciók -, ugyanakkor a szálló por és a felszín közeli ózon növekvő értékei aggodalomra adnak okot, hiszen ezek következtében jelentősen megnövekedtek a szmoggal terhelt időszakok, ami népegészségügyi szempontból is elfogadhatatlan. Ez viszont a közlekedéssel kapcsolatos légszennyezés mértéke növekedésének tudható be, amelynek az alapjait a tömegközlekedési feltételek kormányzati támogatásának elmaradása okozta.
Ezért nem tartotta a bizottság a jelentést elfogadhatónak. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés