DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Államtitkár Úr! Mindenekelőtt azt szeretném elmondani a jelentéssel kapcsolatban, hogy magát a jelentést korrektnek és világosnak tartom. Ez azok munkáját dicséri, akik összeállították ezt az anyagot. Nem véletlenül egy kutatóintézet áll a jelentés összeállítása mögött. Ki szeretném fejezni elismerésemet a kutatóintézetnek: világos jelentést tett az asztalra.
Nem is a jelentéssel van a problémánk, hanem azokkal a folyamatokkal, amelyek ebből a jelentésből is kiolvashatók vagy nem olvashatók ki. Ez a jelentés lényegesen korrektebbnek tekinthető, mint az előző évi jelentés volt. Kiegyensúlyozottabbnak tekinthető - ezt is szeretném elmondani -, kevésbé propagandisztikus és kevésbé a sikerpropagandát szolgálja ez a jelentés, mint az előző évi volt, de ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy bizonyos kérdéseket - finoman fogalmazva - nem exponál, amelyek negatív megvilágításba kerülhetnek.
Azokat a folyamatokat szeretném néhány példán bemutatni, amelyeket tükröz ez a jelentés. Tehát még egyszer: nem a jelentést kritizálom ezekkel a megjegyzésekkel, hanem a folyamatokat, ami az agrárkormányzat agrárstratégiáját, -politikáját illeti.
Elsősorban a 2. pillérrel akarok foglalkozni, azért, mert a legtöbb probléma itt van. Láthatóan mostohagyereke ez az egész 2. pilléres ügy az agrárkormányzatnak. Annyiban nem talán - és ez az agrárkörnyezeti programnál látszik -, hogy bizonyos nagyüzemi, agráripari lobbikörök, tőkéscsoportok fölfedezték, hogy lassan mégiscsak a 2. pillérre lesz a pénz, tehát be kéne lakni most ezeket a programokat. Ez az agrárkörnyezeti programnál világosan látszik, amikor is az alapprogram és az integrált program elviszi a terület kétharmadát és a forrásoknak is körülbelül kétharmadát, és ez gyakorlatilag ugyanaz a gabonás lobbi, az a nagyüzemi agráripari lobbi, amely iparszerű módon tömeget akar előállítani, úgy, ahogy eddig is tette, 30-40 éven keresztül. Ezt tudja, ehhez szokott. Kéri a pénzeket. Látja, hogy itt vannak a pénzek alapprogram, integrált program címén, és közben veri az asztalt, hogy egyszerűsítsék a játékszabályokat, mert azért ennyiféle előírást ő nem hajlandó elfogadni.
Ezért is foglalkozom a 2. pillérrel elsősorban, és az Új Magyarország vidékfejlesztési program néhány aspektusára szeretnék utalni. Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetésekre szeretnék utalni, a Natura 2000 program körüli mizériára, ami szintén összefügg az Új Magyarország vidékfejlesztési program forrásallokációival, és ha lesz idő, az agrárium szellemi infrastruktúrájával is, ami katasztrofális állapotban van: a kutatóintézetek, szakképző intézetek, a génbankok és a többi, ami elképesztő állapotba került itt három-négy év alatt. Nemcsak a forrásai épülnek le, hanem gyakorlatilag megszűnik ez a teljes intézményrendszer és -hálózat, aminek hosszú távon katasztrofálisak lesznek a következményei, ha szellemi infrastruktúra és biológiai alapok nélkül marad a mezőgazdaság. Eszköztelen marad az állam, ha ezeket megszünteti.
Az Új Magyarország vidékfejlesztési programról. A 2007. év érdekes év volt. Úgy terjesztette be Brüsszelbe - hogy emlékeztessem a tisztelt képviselőtársaimat - a kormány az Új Magyarország vidékfejlesztési programot, hogy a forrásallokációról egyszerűen nem tartott vitát. Kétféle brosúrát körözött az országban. Az egyik a gazdáknak szólt, egy roadshow-n osztogatták. Szép, színes anyag, az európai mezőgazdasági, vidékfejlesztési alap jogcímeit sorolja föl, és arról bölcsen hallgat, hogy ezek közül hova mennyit akar elkölteni. Egyetlen számot nem találnak benne, tán csak a négy tengely fő elosztási arányairól van benne szó.
A közönség tehát nem tudta, hogy miről is fog szólni az Új Magyarország vidékfejlesztési program, mert a forrásokról nem nyitott vitát. Nem nyitott vitát erről a parlamentben sem. Itt már februárban kiosztottak egy másik brosúrát, de abban sincs egyetlen szám sem, hogy a negyvenegynéhány jogcím közül melyikre mennyit is akar elkölteni a kormány, sőt nem is hajlandó beterjeszteni a parlament elé, nem először.
Sokszor elmondtuk, hogy egy hétéves vidékfejlesztési költségvetést - mint ahogy a nemzeti költségvetést természetes, hogy beterjeszti a parlamentnek, és ez az egyik legfontosabb vita -, a vidék költségvetése itt van, az Új Magyarország vidékfejlesztési programban, és azt kell megélnünk, hogy nemhogy társadalmi vita nem volt arról, hogy a forrásokat, azt az 1300-1400 milliárd forintot mire költjük el, hanem a parlament elé sem hajlandó behozni! Nincs Új Magyarország vidékfejlesztési program törvény, hogy mondjak valamit, ami rögzítené a forrásallokációt is, és világossá tenné, hogy milyen szándékok mentén akarja a kormány elkölteni ezeket a pénzeket. Erről nem volt hajlandó vitát nyitni.
Így terjesztette be Brüsszelbe, és így jutottunk végül 2007 szeptemberére oda, hogy a Bizottság elfogadta ezt a tervet. Jelzem: ha a fő kereteket nem lépi át egy ország, ugyan nem szól bele a Bizottság, hogy mit csinál. Ha jó a magyaroknak, hogy így költik el a pénzt, költsék el így a pénzt. Ha a fő kereteket nem lépi túl, őket igazán nem érdekli Brüsszelben, hogy mi mit fogunk itt Magyarországon a forrásallokációval kezdeni.
Mert milyen is az a forrásallokáció? Kicsit visszatérve az előzőhöz. Mit mutatnak a tények? Mire költi a pénzt? Egy kicsit részletesebben annál, mint ahogy az előbb Csontos képviselő úrnak jeleztem.
Először, ha megnézzük a fő arányokat: humánerőforrás-fejlesztésre a források 4,7 százaléka megy; mezőgazdasági minőségjavítási programokra három jogcím is van: nulla, azaz nulla forint. A minőségi szerkezetváltásra, úgy látszik, nincs szükségünk. Kis- és közepes gazdaságok támogatási jogcímeire összesen 1,8 százalék, nem egész 1,8 százaléka az összes forrásnak. Helyi humánkapacitás fejlesztésére 1,3 százaléka a forrásoknak. Vidéki térségek együttműködésére 0,5 százalék, hogy a nagy területeket mondjam. 14 ilyen nagy terület van. Hova megy a pénz? A fizikai tőke fejlesztésére. Az EMVA-rendelet így hívja. Nekem mindig mondják, hogy ne mondjam, hogy fizikai tőke fejlesztése, de hát az EMVA-rendelet, az európai mezőgazdasági-vidékfejlesztési rendelet azt mondja, hogy fizikai tőkefejlesztés jogcímei alatt vannak a beruházástámogatások, az infrastruktúra-fejlesztés, és a többi, és a többi. A fizikai tőke fejlesztésére kereken 40 százalék jut. Ez világossá teszi, hogy hova kerülnek a pénzek!
A kisvállalkozások fejlesztésére 1-2 százalék. A fizikai tőke, ahol a nagyberuházó tőkéscsoportok várják azokat az európai pénzeket, odamegy a 40 százalék. Világos a szándék. Ez a szándék pontosan megegyezik azzal, amit az SPS-rendszernél tapasztalunk, ahol előre - most már történelmi jogosultságok alapján - ugyanazokhoz akarja terelni a támogatási jogosultságokat. Teljesen világos! Vagy amikor nem osztja ki az osztatlan közös tulajdont, akkor teljesen világos!
(18.50)
Hát együtt kell tartani; majd csak elpusztulnak a kisebbek, és aztán újra visszaállhat az a kiváló versenyképes birtokstruktúra, ami már itt egyszer Magyarországon volt. Az a kár, hogy széthordták ezek a rebellis magyarok a földet. Össze kéne szedni, de ehhez először tönkre kell őket tenni.
Egy-két konkrét intézkedésre is szeretnék az Új Magyarország vidékfejlesztési program kapcsán utalni, mert tanulságos. Hátrányos helyzetű térségek támogatása; ugye, hegyvidékek nincsenek nálunk, tehát ott nem tesznek nulla forintot, bár vannak olyan területek, ahol lehetne hegyvidéki térségi támogatást is igénybe venni. Ott nulla forint van.
Más szempontból hátrányos, gyenge területen gazdálkodóknál: a források 0,4 százaléka megy a gyenge területek egészére. Hát van azért egy-két terület olyan, ami gyengének minősül, ahol nem lehet megmaradni, ha nem segít rá a közösség.
Natura 2000, ez egy állatorvosi ló. Nem tudom, hányszor kell még elmondani a tárcának, hogy európai kötelezettség bevezetni a Natura 2000-es rendszert. Az a konfúz helyzet alakult ki Magyarországon, hogy a források az FVM-nél vannak, az Új Magyarország vidékfejlesztési programon, a szakmai felelőse a Natura 2000 programnak meg a Környezetvédelmi Minisztérium, és nem tesz oda forrásokat az FVM, elviszi a fizikai tőkére. Az első verzióban, amit beterjesztett még Brüsszelben februárban, államtitkár úr, volt még Natura 2000-re erdőterület-támogatás. Aztán sutty, eltűnt, júniusban már ez sincs. Júniusban összesen 13 milliárd forint marad a Natura 2000-es rendszer bevezetésére. Szeretném jelezni, hogy 1,9 millió hektár rendszeres támogatásáról van szó. (Gőgös Zoltán: Az is sok!) Ez 13 milliárd forintból egy évig se működtethető, államtitkár úr, és ha 2010-ben vezetik be, mert addigra sikerül ezt valamilyen szinten rendezniük, akkor is 90 milliárd forintra lenne szükség, hogy ez négy évig legalább ketyegjen.
Tessenek mondani, nem kéne egy kicsit kevésbé mohónak lenni a fizikai tőkénél, és visszaengedni valami pénzt a Natura 2000 rendszer bevezetésére? Állapodjanak már meg a kormányon belül! Ezért mondtam a nemzeti környezetvédelmi program kapcsán is, hogy nem a környezetvédelmi tárcát hibáztatom én, hanem azt a kormányzati politikát, amely képtelen felfogni, hogy kötelezettségeink vannak, és lobbiérdekek mentén elköltik a fizikai tőke mentén azokat a pénzeket, amelyeket nem oda kéne elkölteni.
Agrár-környezetgazdálkodás, már említettem: nagyon szépen hangzik ez a tétel, hogy 22 százalék, de említettem, hogy milyen módon töltötték fel. 2005-ben, államtitkár úr, felfüggesztették a százpontos bírálati rendszert, hogy a választások előtt mindenkit be lehessen fogadni. Különösen az agráripari lobbi nagyüzemeit kellett befogadni. Egymillió hektárt ők be is laktak azonnal, és lekötötték a források kétharmadát. 44 milliárd évente lekötve, azért nem tudnak pályázatot hirdetni, mert lekötötték a baráti körnek öt évre előre és aztán újabb öt évre előre az összes forrást. Ezért tudnak csak 2009-ben először agrár-környezetvédelmi pályázatot kiírni.
És közben azoknak a rendszereknek, amelyek tényleg komoly hatással lennének a minőségi szerkezetváltásra - az őshonosok tartása - megszűnt a támogatása. Az ökológiai állattartásnak megszűnt a támogatása a rendszerben. A gyepre alapozott állattartási rendszer szinte alig létezik. Az extenzív gazdálkodási formáknak semmi, a vizes élőhelyeknek semmi. Orosz képviselő úr mondta el a környezetvédelmi vitában, hogy fél attól, hogy egyáltalán teljesen meg fog szűnni például az extenzív halgazdálkodás támogatása, pedig itt lennének a lehetőségek. Nem itt költi el, erre nem; egy bizonyos körnek akarja elkölteni az agrárkörnyezeti programokra rendelkezésre álló pénzeket is.
Az állattartást szokták emlegetni. Hadd mondjam el, államtitkár úr, állatjóléti intézkedésekre a 2-es tengelyen összesen 0, azaz nulla forint áll rendelkezésre. Ezt önök tették ide. Most mi van az állattartókkal? Hogy is van ez? Hogy lesz ez? Hogy gondolják?
Szeretnék még egy-két olyan jogcímet mondani, ami nagyon érdekes képet mutat, és jelzi világosan a szándékokat. Fiatal gazdák induló támogatása és az idős gazdák korai nyugdíjazása. Azt mondják, hogy milyen sikeres ez a földért életjáradékot program, tolonganak az emberek, hogy felajánlják az államnak a földet, csak vigye. Hát Európában nem így működik a dolog, uraim! Európában fiatal gazda induló támogatás van, és idős gazda korai nyugdíjazása vagy gazdaságátadási támogatás, ami a folytonosságát akarja a családi gazdálkodásnak megteremteni. De ha önök nem akarnak családi gazdálkodást, bolondok lennének erre pénzt költeni, összesen odatesznek fiatal gazda induló támogatására 8,9 milliárd forintot az 1400-ból, hét évre összesen. Hány fiatal gazda fér be, tessék mondani?! Le is kötötték, és már többet nem tud meghirdetni hét év alatt. Nem tud meghirdetni, mert nincs ott forrás, államtitkár úr, ne vicceljenek!
A korai nyugdíjazásra meg 6,9 milliárd forintot; 0,5 százaléka az összesnek. Ugye, arról beszélünk, hogy elöregszik a gazdatársadalom, hogy a generációváltást kéne segíteni. De ha önök nem akarják a családi gazdálkodást megerősíteni, akkor bolondok lennének a generációváltást segíteni. Akkor épp arról van szó, hogy az öreg adja oda a Nemzeti Földalapnak a földjét, összegyűjtögetjük ezeket a földeket, aztán összerendezzük értékesítési egységbe, és odaadjuk a tőkés társaságoknak. Ugye, erről szól a történet, államtitkár úr?!
Világos a kép. Tessenek szívesek lenni akkor kiállni! És ezért mondjuk azt, hogy önök minden intézkedéssel néhány száz tőkés társaság érdekeit képviselik. De ennek semmi köze nincs a szociáldemokráciához. Ezért mondtuk a miniszterelnök úrnak is, hogy gondolja már meg, hogy miről beszél, amikor szociáldemokráciáról beszél, mert semmi köze a szociáldemokráciához ennek. Néhány száz tőkés társaság érdekeit képviselik, ahogy az SPS-rendszernél vagy más támogatási rendszernél is.
Mezőgazdasági termelés és termékeinek minőségjavítása: nulla forint, uraim. Az EMVA-rendeletben három jogcím van, amin lehetne a minőségi szerkezetváltást támogatni; 0, azaz nulla forint. Mik vannak itt? Az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeinek való megfelelés. Nulla forint! Nem kell megfelelni; aki nem tud megfelelni magától, az pusztuljon el!
Élelmiszer-minőségi rendszerekben részt vevő termelők támogatása. Nem kell támogatni, aki a minőségi rendszerekben akar részt venni - nulla forint. Termelői csoportok élelmiszer-minőségi rendszerekben való részvétele: nulla forint. Ne vegyenek részt ilyen minőségi lehetőségekben!
Kisebbek támogatása? Félig önellátó gazdaságok támogatása: 4,9 milliárd hét évre. A források 0,3 százaléka az összes kicsire. Ugye, ez az a szektorsemlegesség, amit emlegetni szoktak. Mi mindenkit szeretünk, csak van, akiket kicsit jobban, meg van, akiket kicsit kevésbé. Ebből a költségvetésből világosan látszik, hogy kik a kedvencek. (Gőgös Zoltán: Nincs ilyen szereplő!) Termelői csoportok létrehozásának támogatására a források 1,4 százaléka.
Na, ez az a kép, ami kirajzolódik a 2007-ben elfogadott Új Magyarország vidékfejlesztési programból, amelyet tehát se társadalmi vitára nem bocsátott a forrásallokációt tekintve, se a parlament elé nem volt hajlandó beterjeszteni, és azóta sem hajlandó vitát nyitni arról, hogy jó-e ez a forráselosztás vagy sem. Ez elfogadhatatlan, államtitkár úr. Nem biztos, hogy visszatérő lehetőségei lesznek Magyarországnak ilyen mértékben, mint most. Bűn így elkölteni ezeket a forrásokat, a vidék elleni, a vidéki közösségek, a vidéki társadalom gazdasága elleni bűn így elkölteni ezeket az európai forrásokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Az egyéb kérdésekről majd még kétperces időkeretben próbálok néhány gondolatot elmondani.
Köszönöm szépen. (Gőgös Zoltán: Ez is sok volt. - Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés