DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kis Péter képviselőtársam elmondta, hogy a mezőgazdasági bizottságban egységes támogatást élvezett ez az előterjesztés, nemcsak az általános vitára bocsátást, hanem a módosításokat illetően is. Nem is erről a kérdésről szeretnék néhány gondolatot elmondani, hanem egy picit én is abba az irányba szeretném terelni a gondolkodást, hogy hogy lehet egy ilyen, törvényi keretek által lehetővé tett folyamatot a gyakorlatban valóban megvalósítani.

Minden törvény annyit ér, amennyi a gyakorlatba átvihető belőle. A tervekre is ugyanez vonatkozik. Később fogjuk tárgyalni a nemzeti környezetvédelmi program végrehajtását; bizony e tekintetben sokféle kérdés fölvethető.

Egyetértve természetesen azzal, hogy Magyarország csatlakozik ehhez a térinformatikai rendszerhez, az INSPIRE egységes európai térinformatikai rendszerhez, ez valóban nagyon fontos lépés, hiszen a folyamatok akkor elemezhetők, vizsgálhatók, ha egységes rendszerben tartjuk nyilván az adatokat. Szeretném fölhívni ugyanakkor a figyelmet arra, hogy nemcsak adatgyűjtési kötelezettséggel és adatfeltöltési kötelezettséggel jár ez a dolog számunkra, hanem akkor válik értelmessé, ha ezek alapján elemezzük a folyamatokat.

Egyszer a rendszert kell fölépíteni, és ennek forrásigénye van, erre történt már utalás; informatikai háttér kialakítása, szakértői gárda kialakítása, akik ezt a rendszert kialakítják és működtetik. A működtetésnek is költségei vannak, más informatikai adatbázisok esetén látjuk, hogy létrejön ugyan, de naprakész működtetésének nincsenek meg a feltételei. Ezek is forrást igényelnek, amelyeket a költségvetésben, nemzeti költségvetésben nyilván terveznünk kell. Az információs rendszer kialakítása, az infrastruktúra kialakítása nagyrészt európai forrásokkal megvalósítható, miután egységes, közös rendszert alakítunk ki, de a működtetés általában a nemzeti költségvetések feladata.

Jelezni szeretném, hogy ennek a rendszernek is nyilvánvalóan komoly költségvetési kihatásai vannak, de az eredmény, amit ennek az elemzésétől várhatunk, viszont nagyobb. Tehát nem szabad megspórolni egy ilyen rendszer működtetéséhez szükséges költségeket, még akkor sem, ha szűkösek a költségvetés lehetőségei, mert ez sokkal többet hozhat.

Szeretném arra is fölhívni a figyelmet, hogy érdemes a már működő térinformatikai, digitális adatbázisainkkal összekapcsolni ezt a rendszert. Nyilván tervezi a tárca, hogy egyéb adatbázisokkal összekapcsolja. Nagyon érdekes dolgokat és előrevivő következtetéseket lehet vonni, ha mondjuk, például egy környezeti adatbázist összekapcsolunk egy egészségügyi adatbázissal. Sokszor nem tudjuk, hogy milyen folyamatok zajlanak például az egészségügy területén, milyen területi összefüggései vannak, és vajon ezt hogyan befolyásolja épp a környezet változása, akár a légszennyezés vagy a talajok pusztulása, a vízbázisok pusztulása, vagy az általános környezetsavanyodás milyen hatással van ezekre a folyamatokra.

Tehát valószínűleg a népegészségügyi programot, a környezeti programot és akár az élelmiszerek vonalán az agrárprogramot és információs rendszereket érdemes összekapcsolni. Erre érdemes külön forrásokat is áldoznunk, hogy megteremtsük a párbeszédet ezek között az információs rendszerek között.

Ékes képviselő úr utalt a talajokra. A TIR, a talajinformációs rendszer működő adatbázis, amivel érdemes például összekapcsolni; vagy az AIR, agrár-környezetgazdálkodási információs adatbázis, hogy csak a saját területünkről említsek néhány olyan adatbázist, amivel érdemes lenne összekapcsolni az így kialakuló rendszert. Ennyit ehhez, az információs adatbázis kialakításához.

A másik kérdés, amihez szeretnék hozzászólni, egyetértve tehát a csatlakozással, koncentrálva arra, hogy hogyan fogjuk tudni működtetni és értelmesen, elemzésekre is fölhasználni az így nyert információkat, mert akkor térül meg igazán a gyűjtött adat, ha ebből a környezetpolitika, agrárpolitika, egészségpolitika számára értelmes következtetéseket tudunk levonni az összefüggések vizsgálatából; a másik kérdés a tervezés és a tervek hierarchiája. Rendkívül fontos dolognak tartom én is, és ebből a szempontból ez egy példaértékű kezdeményezés, ami megpróbálja a különféle hierarchikus szinteket egy rendben elrendezni. Az országos területrendezési terv kapcsán szembesültünk azzal, hogy a területrendezésben elég kaotikus viszonyok uralkodnak: a helyi szint, a regionális szint, aztán az országos területrendezési terv. Pillanatok alatt megjelenik az országos területrendezési tervben olyan kategória, ami egyébként nem is létezett. Tehát kaotikusak a viszonyok, mondjuk így. Ugye, emlékszünk arra a vitára, ami a kiemelt honvédelmi területekről lezajlott közöttünk? Nem világosak a területrendezésnél a kompetenciaviszonyok: ki melyik zónában, milyen típusú intézkedéseket hozhat?

Azt gondolom, hogy a környezetvédelmi tárcának ez a kezdeményezése feltétlenül üdvözlendő, hogy rendet vág a tervek között, a különböző hierarchiaszinteket megpróbálja világosan definiálni, ugyanakkor nem új kötelező terveket ír elő, hanem ezeket a kompetenciaviszonyokat és hierarchiaszinteket próbálja tartalmilag is definiálni.

Érdekes kérdés persze, hogy a helyi és a központi tervezés hogyan viszonyuljon egymáshoz. Magam is arra hajlok - bár a társadalomnak bizonyos fejlettségi foka kell ahhoz, hogy egy ilyen helyi kezdeményezés elinduljon, és a helyi tervekből fölépíthető legyen egy országos terv -, hogy valószínűleg kétirányú közelítésre van itt szükség. Tehát az államnak magának is iniciálnia kell bizonyos terveket. Kereteket kell megszabni, amiben a közösségek aztán elkezdhetnek gondolkodni a saját terveikről.

Az az európai elképzelés, ami például agrárvonalon a LEADER kapcsán megvalósult, nagyon hasonló ahhoz, amit Velkey Gábor általában a tervezésről elmondott, amivel abszolút egyetértek. Valóban, a helyi közösségekből kiindulva kéne a terveket meghatározni, és ebből kéne szintézisként országos terveket kialakítanunk, annál is inkább, mert így lehet a társadalom támogatását is a tervezéshez megszerezni. Ha tehát érzi, hogy részt vett ennek a tervnek a kialakításában, az ő tervei benne vannak a magasabb szintű tervekben, akkor hajlamosabb a helyi közösség is azonosulni ezzel a tervvel, és hajlamosak segíteni is a végrehajtásán.

Itt is a tervezésről van szó. A tervek és a stratégiák, a stratégiai tervek, azután - most egész csupaszon - az éves költségvetés viszonyát is érdemes persze fölvetni. A tervek nagyon jó dolgok, mert látjuk, hogy merre tartunk. Van egy közös víziónk, hogy mit is akarunk. Akár kis közösségről van szó, akár egy országról, tehát itt is annyit érnek ezek a tervek, amennyit a konkrét költségvetésben hozzá tudunk rendelni. Azt remélem, hogy miután a bizottsági meghallgatás során a főosztályvezető asszony, ha jól emlékszem, úgy mondta, hogy a települések 40 százalékában még nincs ilyen környezetvédelmi terv, koncepció, program, azt remélem, hogy ha ehhez valóban források is lesznek, és az állam rásegít erre a tervezési folyamatra - egyetértve Velkey Gáborral -, akkor a közösségeknek nagyobb mozgásterük lesz, és meg fogják ezeket a terveket saját maguk számára alkotni.

Még egy harmadik megjegyzés, anélkül, hogy ismételném én is azokat, amik elhangzottak, ez pedig a természetvédelmi törvény módosítása kapcsán fogalmazódik meg. A magam részéről üdvözlöm, hogy a barlangok legalább biztonságba kerülnek; szabad talán így mondanom, bár lehet, hogy durván hangzik a dolog. Ezt azért mondom, és utal is az anyag rá, hogy az állami vagyonról szóló törvénnyel összefüggésbe hozva onnan emeli ki, és teszi a barlangokat a nemzetipark-igazgatóságok hatáskörébe.

Azt gondolom, hogy az állami vagyonról szóló törvénynek már a neve is rossz volt, mert nincs állami vagyon. Nemzeti vagyon van, amit odaadtunk az államnak, hogy kezelje. Az államnak nincs vagyona! A törvény tehát maga is rossz, de nem is ez a lényeg itt, és azért üdvözlöm én, hogy legalább a barlangok a nemzeti parkokhoz kerülnek, mert az az elképesztő dolog történt ott - még emlékszünk rá -, hogy három teljesen különböző nemzeti vagyonelemet - aminek a funkciója is más, a működésmódja is más - egy közös szervezet alá, azonos szabályrendszer alá gyűrt be. Egy 50 ezer milliárdra becsült nemzeti vagyontömeget, ami még az állam kezelésében van és nem hordták szét: a kincstári vagyont, a vállalkozói vagyont, a földet és a természeti értékeket. Ez három teljesen különböző funkciójú vagyonelem.

Nagyon nagy baj lesz abból, és ennek a jelei látszanak - és azért is üdvözlendő, hogy legalább a barlangok most a természetvédelem hatókörében maradnak -, ha erre a három, teljesen különböző funkciójú vagyonelemre ugyanazokat a szabályokat kezdik érvényesíteni, magyarán, a vállalkozói vagyonnal kapcsolatos szabályokat próbáljuk rá érvényesíteni; miközben a kincstári vagyonnak és a földnek, illetve a természeti értékeknek egészen más a funkciójuk, más típusú vagyonelemekről van szó.

Bizottsági ülésen is elhangzott, hogy talán jó volna meggondolni, hogy a természeti értékeinket és a földet ismételten kivenni abból a kategóriából, ahova benyomta ez az állami vagyonról szóló törvény, ráadásul úgy tette ezt meg, hogy a parlament ellenőrzése alól kivonta az egész nemzeti vagyontömeget.

(13.20)

Nagy baj lesz abból, ha természeti értékeink ilyen kontrollálatlan körülmények között, egy általános költségvetési deficithelyzetben olyan módon kerülnek értékesítésre, amire itt történt utalás például a vízművek kapcsán, stratégiai ügyek kapcsán. Legalább ilyen stratégiai kérdések a természeti értékeink is, amelyeknek a megőrzése alapvető nemzeti érdek. Semmilyen költségvetési vagy egyéb spekuláció nem írhatja fölül ezeknek a nemzeti vagyonelemeknek közös tulajdonban tartását és a köz javára, a közjó szempontjából történő fölhasználását és működtetését.

Ezt a három gondolatot kívántam hozzáfűzni, és jelezni még egyszer, hogy ahogy a bizottságban is egyhangúlag támogattuk a törvénymódosítást, úgy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről itt a plenáris ülésen is támogatásunkról biztosítjuk a környezetvédelmi tárcát ezen módosítások végrehajtásában.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu