DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, és elnézést kérek, hogy a 15 percbe nem fértem bele, ezért külön két percet kellett még kérnem, hogy a biomassza energetikai célú hasznosításával kapcsolatban néhány gondolatot elmondjak.
A helyzet az, hogy a mező- és erdőgazdaságban keletkező szerves anyagokért három fő terület verseng. A legfontosabb az élelmiszer-termelés, a másik az energia- vagy a különféle nyersanyag-, alapanyag-termelés, a harmadik pedig maga az ökológia, a környezet verseng a szerves anyagért, mert nem tudjuk az egyensúlyt fenntartani. Erről általában el szoktak feledkezni. Ha letermelünk minden szerves anyagot, és azt vagy elégetjük, vagy megesszük, tönkremennek a talajaink, tönkremegy az az ökológiai rendszer, ami aztán a későbbiekben már azt sem tudja produkálni, amit korábban még adott nekünk szerves anyagban.
Nagyon óvatosnak kell lennünk a biomassza energetikai célú felhasználása esetén. Részben azért, mert ha a fő haszonvételű növénytermesztésből akarjuk a szerves anyagot nyerni, akkor szuperintenzív technológiákat alkalmazunk, nagy műtrágya-, növényvédőszer-, gépimunka-ráfordítással, energiával, tehát nagyobb lesz a fosszilis energia felhasználása, mint ha a fosszilis energiát eredendően felhasználnánk. Ráadásul rossz hatásfokkal transzformáljuk.
Tehát a fő haszonvételű energiatermelés valószínűleg nagyon erősen meggondolandó lenne. Ráadásul, ha ezt nagy központi rendszerekben akarjuk - mondjuk - elégetni, akkor pedig maga a rendszer, ahogyan hasznosítjuk ezt a biomasszát, az sem igazán megfelelő. Értem, hogy vannak nagy tőkebefektető társaságok, amelyek ebben látnak most fantáziát. Nem akarom megnevezni azokat a tőkés köröket, amelyek nagy kapacitásokat akarnak - néhányat - építeni. A kiszolgáltatottságunkat növeljük ezzel csak.
Olyan rendszerek kellenének - ha már biomasszát használunk -, amelyek melléktermékre alapoznak, akár állattartásból, akár növénytermesztésből, akár erdőgazdálkodásból származó, de nem az erdők leirtása révén, és olyan rendszerek, amelyek helyi, kis egységeket hoznak létre, egy-egy közösség energiaellátását segítik. Ezek működőképesek a világban.
(15.30)
Tehát nagyon óvatosan kellene, különösen környezetvédelmi szempontból nagyon óvatosan kellene közelíteni a biomassza energetikai célú hasznosításához.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés