DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Sándor Klára szóba hozta az oktatás kérdését. Tisztelettel - lehet, hogy nem voltam elég világos, akkor megpróbálom most érhetőbben megfogalmazni - azt mondom, hogy a buktatás kérdése nem önmagában abból a szempontból mérvadó, hogy mondjuk, kiváló matematikai tehetség, de nem tud szépen írni. Mert megjegyzem, a tanárok egyike sem megrögzött buktatáspárti, ez a legeslegvéső eszköz. Azért legyünk ennyire jóindulatúak a pedagógustársadalom felé, hogy nem arról híres egy tanár, hogy mindenáron buktatni akar. Azt mondom csak, hogy ez azt üzeni - és lehet, hogy nem is elsősorban még a gyereknek, mert nem éri fel ésszel, de a szülőknek sajnálatos módon igen vagy akár tágabb értelemben -, hogy hosszú éveken keresztül bármilyen teljesítményt nyújt az a gyerek, nincs konzekvenciája, nincs következménye. Nincs következménye annak sem, ha jó, de annak sem, ha rossz.
Azt hiszem, hogy egy olyan időszakban - az első négy osztályról beszélek -, amikor a gyereknek mégiscsak az iskolai életben való szocializációja viszonylag jól kialakulgat, ez nem egy szerencsés üzenet. Mint ahogy az sem szerencsés lépés - valljuk be őszintén -, hogy az integrált oktatás esetében, amit annyira erőltettek önök, számos iskolában már lehet ennek a negatív lecsapódását látni, amikor arról panaszkodnak igazgatók, tanárok, hogy olyan gyerekek, akik korábban nem oda voltak besorolva, mert a jogszabályok szerint akkor még lehetett más besorolásba tenni őket, ez most azt eredményezi, hogy bizony jó néhány esetben a teljesítményeket visszafogja.
Az előbb beszélt Tóth Tiborné - és mélységesen egyetértek vele -, hogy tehetség és teljesítmény összekapcsolódik. Ez igaz a gyerekekre nézve is. Úgy tehetséggondozást, akár csak tehetségfelismerést is az iskolában elvárni, hogy közben egy osztályban nehéz úgy dolgozni, mert éppen kötelezően integrált oktatási logikát kell megvalósítani, ahol nincs módja a tehetségnek akár csak egy picit is kiugrani, hogy felismerjék, az úgy nagyon nehéz; nagyon nehéz szerintem. A szabályzókat újra kellene gondolni jó néhány területen ahhoz, hogy egyáltalán el lehessen indulni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés