KIS PÉTER LÁSZLÓ, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága október 21-én tárgyalta a környezet védelmének általános szabályairól, a természetvédelemről, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/6442. számú törvényjavaslatot.
A törvényjavaslat saláta jellegű, mivel négy törvény részleges módosítását kezdeményezi. A legnagyobb horderejű módosítás a környezetvédelmi törvényhez kapcsolódik. EU-s követelmény, hogy Magyarországnak 2009. május 15-éig a hazai jogrendbe kell illeszteni a térinformatikai infrastruktúra, az úgynevezett INSPIRE-rendszer kialakításának rendszerét. A másik követelmény a környezetvédelmi tervezés megújítása, a programok tartalmi elemeinek kiegészítése, illetve pontosítása. A következő kisebb horderejű változás a természetvédelmi törvény módosítása az eddigi tapasztalatok, a környezetben bekövetkezett változások alapján. A ramsari egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat egy ponton egészül ki. A vízgazdálkodási törvény módosítása a környezetvédelmi törvénnyel való összhangot szolgálja, valamint tervezési, szervezeti rendelkezések mellett felhatalmazást tartalmaz az egyedi szennyvízkezelési nemzeti megvalósítási programra.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat bizottsági tárgyalása során a képviselők fontosnak tartották, hogy Magyarország érdekeit szolgálja a térinformatikai rendszer kiépítése, amely jelentősen hozzájárul a környezeti állapot figyelemmel kíséréséhez, segíti a szükséges intézkedések meghozatalát, elengedhetetlen a globális kistérségi környezeti problémák megoldásában. A hozzászólások során felvetődött, hogy a módosítás alapján a tervezési szinteknek milyen mélységig kell a meglévő programokat, terveket átdolgozni, jelent-e pluszfeladatot, terhet az önkormányzatoknak. A kérdésre adott válaszból kiderült, hogy a tervezési szinteken nem jelent komolyabb terhelést, mivel a programok kiegészítését, pontosítását igényli a törvénynek való megfelelés.
A bizottság egyetértett azzal a módosítással, hogy a kistérségi fejlesztési tanácsok, települési társulások is készíthetnek a megyéhez, illetve a régióhoz illeszkedő környezetvédelmi programot.
Vidékfejlesztési szempontból kiemelt kérdésként szerepelt a bizottság ülésén, hogy a települési, kistérségi fejlesztések hátrányt szenvedhetnek-e abban az esetben, ha nincs elfogadott programjuk, a környezetvédelmi hatóság diszkriminálhat-e ezért. A válasz megnyugtató volt, mivel nem gátolja, hanem ellenkezőleg, ha igénylik, szakmai segítséget is nyújtanak.
A bizottság támogatta azt a változást is, hogy az országos jelentőségű vízgazdálkodási feladatok, koncepciók egyeztetésére, véleményezésére országos vízgazdálkodási tanácsot kell létrehozni. Felvetődött ugyanakkor, hogy a tanács összetételét törvényben kellene szabályozni.
Tisztelt Ház! A bizottság szerint a törvény számtalan eleme igazolja, hogy a változtatások szolgálják a hazai környezetvédelmi érdekeket, hozzájárulhat a környezeti állapot javításához, formailag megfelel az előírásoknak. Ezért a mezőgazdasági bizottság általános vitára, megfelelő pontosítással, egyhangúlag alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés