ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2007. évi agrárjelentés részletesen foglalkozik az agrártámogatásokkal, mint ahogy Demendi képviselő úr is foglalkozott vele, azonban hiányoltam egypár dolgot. Többek között hiányoltam, azt vártam, hogy a hüvelyes növények támogatásának visszavonásáról is szó lesz.

A 2007. évi kiegészítő nemzeti támogatások, a top up igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 29/2007. (IV. 20.) FVM-rendelet megjelent, ez alapján a gazdálkodók megigényelték május 15-ig a támogatásokat, amelyben a jogalkotók jóhiszeműen szerepeltették a hüvelyes növények támogatási lehetőségét is. Meg is kérték a támogatást, majd a tél folyamán, a tél elején az FVM e határozatot meghozta, aztán valami közbejött, mert mindjárt megalkották a 156/2007. (XII. 22.) FVM-rendeletet, amely három napig volt érvényes, amelyben visszavonják a hüvelyes növények támogatását. Ez szerintem és jogászok szerint is törvénytelen, hiszen tanácsi rendelet is van, hogy a hivatal hibájából eredő károkat nem háríthatja át az ügyfélre, de ugyanerről rendelkezik a 2004. évi CXL. törvény is.

Kérem a tisztelt államtitkár urat, hogy ennek nézzenek utána, és törvénytelen határozatokat ne hozzanak a gazdálkodók kárára.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu