ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Czerván képviselő úr beszélt a cukorrépa-termesztésünk lenullázásáról. Ez azonban egy bizonyos támogatási rendszerrel járna együtt. Maguk a cukorrépa-termelők, a cukorgyári körzetek beszállítói megkapták a támogatást, azonban a szerkezetátalakítási támogatások teljesen elmaradtak.

Így például a kabai diverzifikációs program a mai napig nem indult be, pedig 2006. év végén a kabai cukorgyár bezárta a kapuit, megszűnt a termelés, majd a bontás következett. A mai nappal bezárólag már minden munka befejeződött a kabai cukorgyár bontásánál, le lett téve a bioetanol-üzem alapköve, de a tervrajzok a fiókban vannak különböző okok miatt, ismertek számunkra ezek az okok, azonban a diverzifikációs program nem indult be.

2006 decemberében a diverzifikációs rendelet megszületett, és a pályázatok a mai napig nincsenek kiírva. Majd összevárták a másik két cukorgyárat, amelyek másfél évvel később zártak be, és most együtt várják azt, hogy a diverzifikációs program beinduljon. Azonban tudomásom szerint adminisztrációs hiba miatt szeptember 30-áig nem ment ki az új diverzifikációs program Brüsszelbe, ez pedig azt vonja maga után, hogy 2009-ben nem lesz kifizetés az európai uniós büdzséből, mert nem fér bele, nem lesz benne a költségvetésben. Ezért úgy tűnik, hogy leghamarabb csak 2010-ben lesz kifizetés, ez pedig a Kaba környéki vállalkozókat, akik a cukorgyári munkából éltek, nagyon sújtja, és ugyanúgy sújtja Kaba város önkormányzatát is.

Nagyon kérem, a diverzifikációs program beindítását minél hamarabb indítsák el, mert a környéken lévő vállalkozók teljesen ellehetetlenültek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu