DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az én gyerekkoromban még (Dr. Magda Sándor: Mikor volt az?) a mi falunkban nagyokat imádkoztunk, és hálát adtunk a Mindenhatónak, ha jó termés volt. Ma már eljutottunk odáig, hogy ha rossz termés van, akkor az a csapás, ha jó termés van, az a nagyobb csapás.

A valóság az, hogy amikor a miniszter úr a miniszteri székbe került 2007-ben, a nagy fagykár idején, még kalaplevéve és sokan megtapsolva várták a miniszter urat. Aztán, amikor a szerződést megkötötték, és kiderült, hogy abból mi teljesül, a kalap visszakerült, és én azt gondolom, hogy már letagadták, akik tapsoltak. Aztán jött a többi olyan esemény, amelyet nem lehet nem felsorolni. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)

Mert jött a meggykár, aztán reménykedtek a szabolcsi meggykárt elszenvedettek a segítségben. Aztán jött a léalma, mármint majdnem nemzetközi szintű problémává dagadt, a megoldás azonban most is elmaradt. Aztán a dinnyeügy, amikor csak folyt a lé, folyt a lé, aztán mégse történt semmi olyan, ami a dinnyetermelők problémáját lényegileg oldotta volna meg. Valljuk meg, van itt dinnyetermelő is, tudja igazolni.

Szóval, tisztelt Ház, azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban ezen a területen a termelők javára semmi nem tudott megvalósulni. Nem biztos, hogy mindig a minisztérium hibájából, hanem sokkal inkább azért, mert olyan erőfölény és olyan túlsúly mutatkozik a felvásárlók, olyan túlsúly mutatkozik a kereskedelem oldaláról, amelyet fel kell oldani. Most éppen Eger térségében a szőlőtermelők kerültek rendkívül nehéz helyzetbe, és azt gondolom, ha nem kapnak segítséget, ki fog derülni, hogy az a rengeteg sok-sok erőfeszítés, amely a szőlőtermesztés megújítására irányult, hiábavalónak fog bizonyulni. Nem lehet megengedni, mert olyan értékek vesznek kárba, amelyek az egész országnak számítanak értékként.

A segítség azonban meggyőződésem szerint nem tűzoltás kell legyen. Most már olyan jogszabályi hátteret kell létrehozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), megvalósítani, amely megakadályozza azt, hogy ez az erőfölény érvényesüljön.

Kérdésem az: mit kívánnak tenni ennek érdekében, miniszter úr? (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu